A TOYOTA LESZ A ’GIRO D'ITALIA NAGY RAJT’ HIVATALOS MOBILITÁSI PARTNERE

 A TOYOTA LESZ A ’GIRO D'ITALIA NAGY RAJT’ HIVATALOS MOBILITÁSI PARTNERE

A környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljeiről ismert, a nemzetközi sportesemények támogatásában is aktív Toyota ezúttal a Nemzeti Sportügynökség szervezésében május 9-11. között Magyarországon megrendezésre kerülő Grande Partenza, azaz a ’Nagy Rajt’ szervezőbizottságának mobilitás partnere lesz és így segíti a hazánkban egyedülálló sportesemény előkészítő munkálatait. Az erről szóló megállapodást László Richárd a Toyota magyarországi országigazgatója és Dr. Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója írta alá Budaörsön.

A társadalmi felelősségvállalás mellett az olimpiai és paralimpiai mozgalom hivatalos támogatójaként a sport területén is meglehetősen aktív Toyota és a Nemzeti Sportügynökség nem először működik együtt: az autógyártó korábban a tavaly szeptember 2-8. között megrendezett kiemelkedően sikeres 2019-es UIPM Öttusa és Laser Run világbajnokságon volt a szervezők és az NSÜ partnere - a Kincsem Parkban tartott esemény minden idők legjobb öttusa világbajnokságaként marad emlékezetes.
A mostani partnerség már a fentiek okán is kézenfekvő volt, de sokat nyomott a latban az is, hogy a világ egyik legnagyszerűbb sporteseménye, a több, mint 100 esztendős múltra visszatekintő, és világszerte több, mint 850 millió televíziónézőt és többmilliós a helyszínekre ellátogató rajongótábort vonzó Giro d’Italia olasz szervezőinek is hagyományosan a Toyota a partnere. Az együttműködés keretében a ’Nagy Rajt’ szervezési és előkészületi munkáit és lebonyolítását a Toyota Magyarországon egy Proace áruszállító, egy Proace személyszállító, három Corolla Hybrid személyautó és két RAV4 Hybrid crossover rendelkezésre bocsátásával támogatja.
A 103. Giro d’Italia 80 nap múlva, május 9-én rajtol Budapesten és az első három szakasz Magyarországon fut végig. Az első napon, május 9-én szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időmérő futamra kerül sor, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul. A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv. A harmadik, 197 kilométeres szakasz Székesfehérváron kezdődik, a Balatont Balatonfürednél éri el, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig. A mezőny tagjai a célba érkezés után rögtön Szicíliába repülnek, ahol másnap már folytatódik a verseny. Mindez hatalmas lehetőséget jelent hazánk különleges építészeti öröksége és természeti adottságai bemutatására a versenyt követő 850 millió televíziónéző számára.

„A Giro d’Italia a világ egyik legnépszerűbb sporteseménye, ám az elmúlt hónapokban szervezett rendezvényeink révén sikeresen mutattuk meg az érdeklődőknek, hogy a Giro kulturális és szabadidősport szempontból is nagy érdeklődésre számot tartó rendezvény. Örülünk, hogy a Toyotával ismét együtt dolgozhatunk és többi együttműködő partnerünkhöz hasonlóan kölcsönösen segítjük, erősítjük egymás törekvéseit.” – fogalmaz Dr. Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezetője, rámutatva hogy a Giro magyarországi szervezőbizottságának kollégái munkája nyomán egyre több jelentős támogatója van.

„Az olimpiai és paralimpiai mozgalom hivatalos támogatójaként a hazánkban már több, mint 50%-ban környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Toyota hisz abban, hogy a környezettudatosság és az egészségtudatosság, valamint a sportteljesítmények révén saját korlátaink ledöntése kéz a kézben jár. Éppen ezért természetes volt számunkra, hogy a tavalyi Öttusa és Laser Run világbajnoksághoz hasonlóan a Giro d’Italia Nagy Rajt esetében is a Nemzeti Sportügynökség partneréül szegődünk. Ez az esemény a Tokiói Olimpiára készülő magyar olimpikonjaink és paralimpikonjaink támogatása mellett a Toyota által Magyarországon támogatott legfontosabb idei sportesemény lesz.” – avat be László Richárd a Toyota magyarországi országigazgatója.