KÖZEL KÉT ÉVIZEDE TART A TOYOTA HYBRID SIKERTÖRTÉNETE

KÖZEL KÉT ÉVIZEDE TART A TOYOTA HYBRID SIKERTÖRTÉNETE

A Toyota 1997-ben mutatta be a Priust, a világ első hybrid autóját, és a forradalmi technológia révén alapvetően változatta meg az autóipari fejlesztések irányát, és a képet, ahogyan a környezetbarát autókra tekintünk. Az azóta eltelt közel két évtizedben a világ legnagyobb autógyártója mintegy 9.250.000 hybrid modellt értékesített, és mára világszerte több, mint harminc modellben kínálja a jövőbemutató technológiát. Az azóta továbbfejlesztett, az elektromos meghajtást és hagyományos benzinmotort kombináló innovatív, minden korábbinál hatékonyabb meghajtási lánc különösen a városi felhasználás során csökkenti drasztikusan az autó fogyasztását és károsanyag-kibocsátását. Jóllehet, felismerve a technológiában rejlő egyedi lehetőségeket a vállalat több versenytársa is bemutatta saját (vagy épp a Toyotáéra épülő) hybrid megoldását, a Toyota továbbra is a világ vezető hybrid gyártója maradt, ami nem kis mértékben járul ahhoz, hogy a japán márka évek óta nem csupán a világ legnépszerűbb, de egyben legértékesebb autómárkája is.

A Toyota által kifejlesztett, korát megelőző technológia közel két évtizede, 1997-ben indult világhódító útjára. Jellemző adat, hogy az első évben még csupán mindössze 332 darab hybrid Toyota talált gazdára (a vállalat éves világszintű értékesítésének 0,01%-a), 1998-ban pedig már 17.656 vásárló (0,34%) szavazott bizalmat a forradalmi műszaki újításnak. A következő években lassan, de folyamatosan nőtt a hybrid modellek értékesítése, 2007-ben már mintegy 430.000 (4,52%), 2010-ben pedig már 690.000 (8,07%) hybrid autót adott el a Toyota. Az igazi áttörés 2012-ben következett be, amikor előző évi hybrid eladásait megduplázva 1,2 millióra (12,3%) növelte a környezetbarát technológiával szerelt modelljeinek értékesítését a vállalat, az idei év pedig újabb robbanásszerű növekedést ígér: már most 709.000 hybrid jármű eladásával a japán gyártó értékesítéseinek 14,2%-át teszik ki a hybrid modellek.
A Toyota prémium márkája, a világelső prémium hybrid gyártóként is aposztrofált Lexus egyébiránt már a kezdetektől jelentős mértékben kiveszi a részét a technológia szélesebb körben történő elterjesztéséből. A luxuskategóriájú járművek vásárlói ugyanis jellemzően az átlagosnál fogékonyabbak a környezetbarát megoldásokra, ennek köszönhető, hogy a vállalat által eddig összesen értékesített 9.250.000 hybrid autóból 1.036.606 darab (12,6%) a hybrid modellek aránya.

„A Toyota célul tűzte ki, hogy 2020-ra világszintű értékesítéseit tekintve elérje az 50%-ot a hybrid meghajtású modellek részaránya. Mindez akkor kerül különös megvilágításba, ha kézzelfogható adatokkal ábrázoljuk, hogy ennek révén milyen mértékben csökkentheti környezeti lábnyomát a világ legnagyobb autógyártója. Az eddig értékesített 9,25 millió hybrid autó révén számításaink szerint világszerte mintegy 250 millió hektoliter üzemanyagot sikerült megtakarítanunk, ami nagyságrendileg az Egyesült Államok, a világ legnagyobb olajkitermelőjének mintegy két heti kitermelésének felel meg. Hasonlóképp mintegy 67 millió tonnányi széndioxiddal csökkentettük a világ károsanyag-kibocsátását, ami az Empire State Building súlyának mintegy 183-szorosa.” – avat be Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációért felelős vezetője.

„A Toyota a világ legnagyobb autógyártójaként, vezető innovátorként és az iparági trendek meghatározójaként komolyan veszi felelősségét a környezetbarát megoldások mind szélesebb körű elterjesztésének tekintetében. Mostani, mintegy éves 10 milliós éves világszintű értékesítésünket alapul véve könnyen kiszámítható, hogy az évente eladni tervezett 5 millió hybrid autó révén néhány év alatt megsokszorozhatjuk a károsanyag-kibocsátás, és a meg nem újuló energiaforrások felhasználásának csökkentése terén tett erőfeszítéseinket. Éppen ezért üdvözöljük azt, hogy más autógyártók is követnek bennünket a hybrid technológia megismertetésében és népszerűsítésében, ami egyben a folyamatosan szigorodó kibocsátási normák teljesítésének záloga is. Miközben a hybrid technológia a jelen kihívásaira jelent azonnali és hatékony megoldást, a hidrogén meghajtású, üzemanyagcellás technológiák terén tett előremutató fejlesztéseink, és első e meghajtási láncot használó sorozatgyártott modellünk, a Mirai a jövő alternatív technológiája lehet.” – mutat rá a szakember.

Varga Zsombor egyébiránt bizakodó a hybrid meghajtás a környezetvédelem szempontjából áttörést jelentő széleskörű elterjedése tekintetében. Mint elmondta, mára az eddig eladott 9,25 millió hybrid Toyota és Lexus több, mint fele, 4,75 millió Japánon kívül talált gazdára. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy az Amerikában már hosszú évek óta rendkívül népszerű technológia Európában is rohamosan növekvő elfogadottságnak örvend. Ennek további elősegítéséhez a szakember fontosnak tartja a technológia hazai vásárlókhoz történő közelebb hozását, megismertetését, és a magasabb árral és szervizelési költségekkel kapcsolatos téves prekoncepciók tapasztalati úton történő lebontását. Az mindenesetre fényesen jelzi, hogy a márka e tekintetben is jó úton jár, hogy az idei év egyik slágermodelljét, a tavalyi év azonos időszakához képest mintegy 38,4%-al nagyobb darabszámban elkelt vadonatúj RAV4-et a haza vásárlók 68%-a hybrid meghajtással rendelte, és hasonló eredményeket várnak az Toyota ősszel érkező nagy újdonságától, az SUV kupé C-HR-től is.