ALONSO ÉS COMA KEMÉNY TAPASZTALATSZERZÉSE FONTOS LÉPÉS A TOYOTA HILUXAL A DAKARHOZ VEZETŐ ÚTON?

ALONSO ÉS COMA KEMÉNY TAPASZTALATSZERZÉSE FONTOS LÉPÉS A TOYOTA HILUXAL A DAKARHOZ VEZETŐ ÚTON?

Fernando Alonso és Marc Coma a TOYOTA GAZOO Racing csapatával eseménydús, ugyanakkor felbecsülhetetlenül értékes hétvégét töltött Dél-Afrikában, a Lichtenburg 400 versenyen, amit szeptember 13-14-én rendeztek meg. A Namíbiában és Lengyelországban végzett sikeres felkészülést követően a spanyol duó a South African Cross Country versenysorozat ötödik fordulójában állt rajthoz, ez volt az első tereprally versenyük a Toyota Hilux versenyautóval. A verseny ugyan keményre sikeredett a páros számára, volt benne borulás és két szélvédőtörés is, a csapat azonban úgy összeges: hihetetlenül fontos tapasztalatokkal gazdagotak a Dakar felé vezető úton.

A legénység a felkészülés alatt változatos terepen teljesítette a 300 kilométeres shakedownt szeptember 12-én. Elég időt töltöttek el ahhoz a Hiluxban, hogy Marc is megismerkedhessen a verseny itinerével, illetve a használandó fedélzeti navigációs rendszerekkel. Szeptember 13-án eldőlt a versenynap indulási sorrendje: Fernando és Marc a tizedik helyről indulva vágott neki az 55 kilométeres távnak. Az előttük haladó autók által felvert por dacára jó tempóban haladtak, sőt utolérték, illetve megelőzték a közvetlenül előttük induló autót, így tisztább levegőben autózhattak tovább. Összességében a harmadik legjobb időeredményt érték el, és alig 32 másodperccel maradtak le a pole pozícióról. Ennél jobb időt csak a TOYOTA GAZOO Racing South Africa színeiben induló Henk Lategan és Giniel de Villiers ért el – szintén Hiluxokkal. A verseny napján, a harmadik helyről rajtolva a legénység enyhe borulást élt át a táv 27. kilométerénél. A Hilux szélvédője betört, így a páros a törött üveg eltávolítása miatt időt vesztett. A nehézségek ellenére Fernando és Marc porvédő szemüveget viselve végigment a 190 kilométeres hurkon, és jó részidőket teljesítettek. A déli szervizelés során a TOYOTA GAZOO Racing csapata rohammunkában dolgozott, hogy a rendelkezésre álló csekély időben kicserélje a szélvédőt, és más apróbb javításokat is elvégezzen a Hilux karosszériáján. A verseny szervezőivel egyetértésben úgy döntöttek, hogy a legénység a mezőny előtt vágjon neki a következő résztávnak, hogy jó látási viszonyok között hasznos tapasztalatokat szerezhessen. A második hurok ötödik kilométerénél azonban egy felrebbenő madár miatt ismét betört a szélvédő. Fernando és Marc ismét megmutatták, milyen elszántak, és navigálás, illetve vezetés közben felváltva tartották a törött szélvédőt, így teljesítették a 190 kilométeres távot. Továbbra is jó részidőket futottak, és összesítésben a 16. helyen értek célba.
Fernando és Marc összesen újabb 728 kilométernyi tereprallys tapasztalattal gazdagodott a Lichtenburg 400 során, ahol gabonaföldeken, szavannán és kiszáradt folyómedreken volt alkalmuk átkelni. Az új szakággal ismerkedő spanyol duó számára azonban még a megtett távnál értékesebb az a tapasztalat, amit a tereprally versenyzés hevében gyűjthettek. A Lichtenburg 400 versenyt Giniel és navigátora, Dennis Murphy nyerte meg, míg csapattársaik a TOYOTA GAZOO Racing South Africa csapatánál, Henk és navigátora, Brett Cummings végeztek a második helyen. Ezzel a csapat már az utolsó előtti fordulóban megszerezte a 2019. évi South African Cross Country versenysorozat bajnoki címét.

Jöhet Marokkó
A következő kihívás Fernando és Marc intenzív felkészülési programja keretében a Marokkó Rally lesz, amit Fez városa közelében rendeznek majd október 3-9. között. Tavaly a címvédő Dakar Rally-bajnok, Nasser Al-Attiyah nyerte meg ezt a rallyt navigátorával, Mathieu Baumellel. Ez volt sorozatban a második győzelmük egy Hilux pickuppal a Marokkó Rallyn, a TOYOTA GAZOO Racing South Africa színeiben. A Dakar Rally előfutamának tekintett 2019. évi Marokkó Rally útvonala sziromszerűen fogja körbe Fez városát – innen indul, és ide is fut be mind az öt szakasz. A versenyzők összesen 2500 kilométert autóznak, amiből 1868 kilométert tesznek ki azok a szakaszok, amelyeken időmérés is lesz. A pilóták itt többféle murvás útfelülettel, homokdűnékkel és igen nehezen átlátható terepekkel is találkoznak majd.

„Ezen a hétvégen kétségkívül bebizonyítottuk, hogy Fernando elég gyors, Marc pedig elég jól navigál ahhoz, hogy együtt induljanak a Hiluxszal. Az ingatag szerencse dacára ezen a hétvégén felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal gazdagodott a legénység. Jelenleg minden idők egyik legjobb pilótájának tartunk gyorstalpaló tanfolyamot egy olyan szakágban, amiben még soha nem próbálta ki magát. Hihetetlenül nehéz feladatra vállalkoztunk, hiszen alig öt hónapunk van arra, hogy felkészüljünk az egyik legnehezebb kihívásra az autóversenyzés világában. A Prologue során láttuk, hogy Fernando képes lépést tartani a legjobb dél-afrikai pilótákkal, akiknél pedig nemigen akad jobb a világon. Mivel ilyen magas szinten kezdtünk versenyezni, a gyors tanulás hátulütőjeként azzal is számoltunk, hogy lesznek kisebb nehézségeink. Ám pontosan ilyen tapasztalatokra van szükségük ahhoz, hogy a nehézségek ne érjék majd meglepetésként őket a nagy verseny során. Arra az elszántságra, amit ma láthattunk Fernando és Marc részéről nem mondhatok mást, csak azt, hogy lenyűgöző. Visszaültek az autóba és végigmentek az első hurkon szélvédő nélkül a porfelhőben, majd ugyanezt megtették másodszor is, méghozzá úgy, hogy az út legnagyobb részén kézzel tartották a szélvédőt.” – értékeli a hétvégét Glyn Hall csapatfőnök.

„Minden egyes alkalommal, amikor beülünk az autóba, tanulunk valami újat, és egyre jobban hozzászokunk a Hiluxhoz. Sajnos a mai nap elég lidércnyomásosra sikerült. Délelőtt borultunk egy kisebbet és összetörtük a szélvédőt, ami igencsak zavart a kilátásban, ezért ki kellett szednünk a helyéről. A szakasz hátralévő részét védőszemüvegben teljesítettük a többi autó által felvert porfelhőben. A nap második felében a szervezők megengedték nekünk, hogy elölről rajtoljunk, és így tisztábban láthattunk, ám pár kilométer után elcsaptunk egy madarat, és megint betört a szélvédőnk. Ezután még közel 200 kilométert kellett vezetni úgy, hogy közben egyik kezemmel a szélvédőt tartottam, a másikkal pedig a kormányt. Nem ez volt a legjobb napunk, de sikerült újabb kilométereket megtenni a Hiluxszal. Jó, hogy megtapasztaltuk ezeket a nehézségeket, mielőtt fontosabb versenyeken találkoznánk ilyesmivel először.” – fogalmaz Alonso.

„Elég nehéz napunk volt ma, igaz, a tegnapi legalább jól sikerült. Zökkenőmentesen rajtoltunk, aztán borultunk egyet az autóval, de végül sikerült végigmenni a hurkon. Ezután már új szélvédővel vágtunk neki a második huroknak, hogy gyakorolhassunk a Hiluxszal. Alig pár kilométer után viszont elcsaptunk egy madarat, és megint betört a szélvédő. Kezdett bejönni a szél, a por, nagyon megnehezítve a vezetést. Tényleg nem volt könnyű kézzel a helyén tartani az üveget navigálás közben. De Fernandóval együtt úrrá lettünk a helyzeten, és végül teljesítettük a távot. A nehézségek ellenére sok értékes kilométert begyűjtöttünk, és azt se felejtsük el, hogy ezek mind részét képezik a tapasztalatoknak, amiket meg kell szereznünk.” – teszi hozzá Marc Coma.