MAGYARORSZÁGON IS BEMUTATKOZOTT A VADONATÚJ TOYOTA HILUX

MAGYARORSZÁGON IS BEMUTATKOZOTT A VADONATÚJ TOYOTA HILUX

A világ kedvenc pickupja, a hazánkban is elképesztően népszerű Toyota Hilux a koronavírus miatt elmaradt európai autószalonok okán most volt először élőben látható, így a hazai szaksajtó majd a vállalati flottaügyfelek is megismerkedhettek vele. Az új generáció régi hiátust pótol: az elmúlt években a Hilux legutóbbi generációja csupán a 2,4 literes 150 lóerős motorral volt elérhető, ezért a piac mintegy 50%-át kitevő nagyobb teljesítményű pickup szegmensben nem volt versenyben. Az elképesztő az, hogy így is minden harmadik hazánkban eladott pickup Hilux volt az idei év első félévében, amivel a legendás japán terepjáró Magyarország második legnépszerűbb pickupja volt, hajszálnyival lemaradva az első helyről. Az új generáció, és a vadonatúj 2,8 literes, 204 lóerős dízel hajtáslánc révén a Hiluxnak minden esélye meg van arra, hogy visszaszerezze hagyományos első helyét a magyarországi piacon is.

A legenás Toyota Hilux kívül-belül megújult: a robosztus dizájn még erőteljesebb, hatásosabb kiállást és tekintélyt parancsoló, presztizst jelentő megjelenést ad a modellnek, miközben a vadonatúj, 2,8 literes motor még jobb teljesítményt biztosít országúton és terepen egyaránt, amihez továbbfejlesztett műszeregység és multimédia technológia társul. A kínálat csúcsán álló Invincible modellváltozat tökéletes a kettős célú felhasználásra, kemény munka és szabadidős célokra egyaránt. Az új Hilux most először volt élőben látható, nyár végére már az árakról is közelebbit tudhatunk majd, és megkezdődik az új generáció előértékesítése. Az új Toyota Hilux remekül egyesíti az ütős dizájnt, az új 2,8 literes motor erejét, a kiváló országúti és terepteljesítményt, valamint a személyautós kényelmet és a gazdag felszereltséget, ez pedig kifejezetten vonzó az olyan – egyre népesebb – vásárlóréteg számára, amely vegyes használatra vagy csupán szabadidős célokra keres pickupot. A Hilux-kínálat csúcsán álló új 'Invincible' változat egyéni stílust és prémium szintű felszereltséget kínál, ám az autó közben szemernyit sem veszít keménységéből és robusztusságából, nem beszélve a Minőség-Tartósság-Megbízhatóság (QDR) hármasáról, ami a világ kedvenc pickupjává avatta a Hiluxot. 1968-as bemutatkozása óta a megállíthatatlan Hilux újra meg újra bebizonyítja legyőzhetetlenségét, meghódítva az Északi-sarkot, Izland vulkánjait és az Antarktiszt, 2019-ben pedig győzelmet aratva a Dakar Rallyn (2020-ban az első helyről éppen csak lemaradva a második helyet hozta el). A modell 1 tonnás teherbírása és 3,5 tonnás vontató képessége ezentúl a négykerékhajtású változatok mindegyik felépítményéhez (szimplakabinos, extrakabinos és duplakabinos) rendelkezésre áll.

Robosztus, presztizst sugalló dizájn és high tech megoldások
A hűtőrács és a lökhárító új, merész és erőteljes karakterével a formatervezők látványosan átalakították a Hilux orr-részét, ami így határozottabb kiállást kölcsönöz a pickupnak, és még inkább megerősíti azt a benyomást, hogy ez a kemény, robusztus gép bárhová képes eljutni. Az új stílust még izgalmasabbá varázsolják az újonnan tervezett első és hátsó LED lámpatestek, a csiszolt felületű és feketére fényezett 18 colos könnyűfém keréktárcsák, valamint az új (Érzéki Vörös II, Sötétkék és Oxid Bronz) karosszériaszínek. Az utastér leginkább szembeszökő változása a műszeregység új kialakítása, illetve a 8 colos infotainment képernyő, amit mechanikus gombokkal és forgótárcsákkal szereltek fel, mert ezek minden vezetési helyzetben egyértelműbben kezelhetők. A továbbfejlesztett multimédia rendszer gyorsabb szoftvert kapott, és a képernyője is hamarabb reagál, az okostelefonok integrálását pedig az Apple CarPlay® és az Android Auto™ rendszerek könnyítik meg. A bőséges felszereltségi listán olyan tételek szerepelnek, mint a kulcs nélküli nyitás és nyomógombos motorindítás, a műholdas navigáció, az automatikus klímarendszer, az első-hátsó parkolássegítő szenzorok, és persze egy 9 hangszórós JBL Premium hangrendszer, ami 800 wattos, 8 csatornás erősítőt és CLARi-Fi technológiát is kínál. A Hilux exkluzivitását rengeteg tartozék fokozza, amelyekkel a vásárlók még inkább a saját üzleti vagy szabadidős igényeikhez formálhatják autójukat. Ilyen a műanyag bukócső, a motoros mozgatású alumínium platótakaró roló, a platóhátfal-zár, a keménytető vagy a platóra épített 12 voltos elektromos csatlakozó.

Meggyőző hajtáslánc
Az új Hilux hajtáslánc-kínálatában most megjelenik egy új, még erőteljesebb, 2,8 literes, 204 DIN lóerős* dízelmotor, ami saját szegmensében rendkívül versenyképessé teszi a Toyota pickupját. Az 500 Nm* forgatónyomatékú erőforrás mindössze 10,0 másodperc* alatt gyorsítja a Hiluxot álló helyzetből 100 km/órára (vagyis 2,8 másodperccel rövidebb idő alatt, mint a jelenlegi 2,4 literes blokk), miközben átlagos üzemanyag-fogyasztása 7,8 l/100 km*, CO₂-kibocsátása pedig 204 g/km*. A kettős célú és szabadidős igényeket legmagasabb szinten kielégítő új, 2,8 literes motor az extrakabinos és duplakabinos kivitelekhez lesz megrendelhető, és a vonóerőt hatfokozatú manuális vagy hatfokozatú automata sebességváltó továbbítja a négy kerékhez.

Brutális terepképességek, komfortos országúti menetdinamika
Az új Hilux tervezői arra törekedtek, hogy az autó legendás off-road képességeinek megőrzése mellett is tovább finomítsák az országúti menetkényelmet. Az extrém terepviszonyok között kifejezetten hasznos, hogy a Hilux azon kevés autók egyike, amelyek még mindig masszív alvázra épülnek, és így hatásosan állnak ellen az erős csavaró erőhatásoknak. A jármű kényelmét és vezethetőségét tovább javítják a futómű és a szervokormány fejlesztései. A felfüggesztésben elöl és hátul is áthangolt lengéscsillapítók találhatók; ez, valamint a laprugók megújult formája és az áttervezett bekötési pontok simább rugózást biztosítanak, miközben a talajegyenetlenségek vagy a kátyúk okozta ütések kevésbé érezhetők az utastérben. A Hilux eddig is hibátlan terepképességeit most még tökéletesebbre csiszolja egy új elektronikus funkció, ami a részben önzáró mechanikus differenciálmű működését utánozza (a kétkerékhajtású modellekben); a motor alapjáratának 850-ről 650 1/perc értékre csökkentése; a precízebb reakciókkal működő gázpedál; a továbbfejlesztett VSC rendszer; illetve az új kerékelfordulás-jelző rendszer.

Legyőzhetetlen: az Invincible felszereltség
A Hilux-sorozat csúcsmodelljeként kínált, extrakabinos és duplakabinos kivitelben kapható Invincible modellváltozatot kifejezetten a kettős célú és a szabadidős használatra alakította ki a Toyota, hogy a vásárlók egyaránt élvezhessék a pickup szállító kapacitását, kifinomult stílusát és a legmagasabb szintű felszereltség kényelmét. Az exkluzív hűtőrács és első lökhárító, a kartervédő, a sárvédő-szélesítés, a külső kilincs, a keréktárcsa és a platóhátfal dizájnja kifejezetten az Invincible változathoz készült. Ami az utastér kialakítását illeti, az Invincible változat alapja a High felszereltség, amit exkluzív műszeregység, illetve fekete metálfényezésű és feketére krómozott betétek egészítenek ki, sőt még az intelligens kulcs kialakítása is egyedi. A duplakabinos kivitelben ‘tiszta kék’ fény világítja meg az első és hátsó ajtókárpitokat, és a különleges enteriőrt kéttónusú, perforált bőr üléskárpitok teszik teljessé.

Elképesztő népszerűség
A Toyota Hiluxból tavaly mintegy 38.000 darab talált gazdára Európában, ebből mintegy 1300 darab hazánkban kelt el. Míg tavaly a Hilux 30%-os szegmensrészesedéssel végzett a kategória második legnépszerűbb autójaként, addig az idei év első félévében 35%-ra növelte részesedését, ezzel éppen csak lemaradt az első helyről. Minden esély meg van tehát, hogy a nagyobb teljesítményű erőforrással is rendelhető új generáció érkezésével a Hilux hazánkban is visszaszerzi hagyományos piacvezető pozícióját.

*Korellált NEDC ciklusban, a végső homologizáció előtt.