EURÓPA IMÁDJA A TOYOTA LEGENDÁS TEREPJÁRÓJÁT

EURÓPA IMÁDJA A TOYOTA LEGENDÁS TEREPJÁRÓJÁT

Ma már szinte közhelynek számít, hogy világszerte, épp úgy, mint Európában és hazánkban a legdinamikusabban az SUV szegmens eladásai növekednek az elmúlt években (hazánkban például 43,6%-al bővült a szegmens az első félévben, miközben a teljes piaci növekedés csupán 13,5% volt). Ennek fényében talán az sem meglepő, hogy a kompakt SUV kategóriát 23 éve létrehívó Toyota RAV4, vagy épp a szintén kategóriateremtő vadonatúj kupé crossover Toyota C-HR a kontinensen épp annyira szárnyal, mint Magyarországon. Azt azonban vélhetően kevesen gondolnák, hogy a Toyota igazi nehézfiújából, minden terepjárók atyjából, a Land Cruiserből is óránként négy darabot adnak el Európában.

A Toyota két sláger SUV-je, a látványos dizájnjával és a környezetbarát hibrid technológiával hódító C-HR és RAV4 elképesztő számokat produkál a világszintű autóértékesítéseket vezető japán autógyártónak: az előbbiből az első félévben 68.729 darab (ebből 76,2% hibrid), utóbbiból 58.111 darab (51,45% hibrid) talált gazdára az első félévben a kontinensen. A két modell Magyarországon is rendkívül jól teljesít (ráadásul a RAV4 esetében még ennél is magasabb, 75% körüli hibrid aránnyal): míg a vadonatúj, kategóriateremtő C-HR 485 darabos eladással, 14,8%-os szegmensrészesedéssel már bemutatása után fél évvel a harmadik helyen áll a C-SUV szegmensben, addig a RAV4 682 darab értékesítésével, 23%-os szegmensrészesedéssel, toronymagasan vezeti a D-SUV értékesítéseket.
A trendi városi terepjárók népszerűsége természetesen keveseknek okoz meglepetést, az viszont már talán annál inkább, hogy az első félévben a Toyota legnagyobb hagyományokra visszatekintő modelljéből, a történetének több, mint 60 éve alatt a legendás megbízhatóság, elnyűhetetlenség és elképesztő terepképességek szinonimájává vált terepjárójából, a Land Cruiserből 17.776 darab talált gazdára az első félévben Európában. Hogy megértsük milyen hatalmas szám ez, segít, ha tudjuk, hogy a kompromisszumok nélküli, egyszerre robosztus és dinamikus terepjáróból hazánkban az első félévben csupán 35 darab talált gazdára, amivel a modell 14%-os részesedéssel az E-SUV szegmens harmadik helyén áll. Talán még beszédesebb ugyanakkor az, hogy a Toyota sláger egyterűjéből, az idehaza 415 darab eladásával szegmensének értékesítéseit kimagasló, 22,2%-os szegmensrészesedéssel vezető Versoból ugyanebben az időszakban 16.022 darab kelt el a kontinensen, azaz egy klasszikus, kőkemény terepjáróból többet vásároltak, mint az egyik legnépszerűbb családi egyterűből.
Ha mindez még mindig nem volna elég meggyőző, álljon itt még egy adat: a Toyota prémium márkája, a Lexus két legnépszerűbb modelljéből, a letisztult, futurisztikus dizájnjával és a környezetbarát hibrid technológiával taroló NX és RX SUV-okból 13.387 és 8.856 darab kelt el Európában az idei év első hat hónapjában (idehaza az NX esetében 18%-os szegmensrészesedést jelentő 155 darab, az RX-ből pedig 13%-os szegmensrészesedést jelentő 111 darab.). Más szóval a Lexus két legtrendibb, szárnyaló SUV modellje sem tudta megközelíteni a Land Cruiser európai sikerét.
Magyarországon RAV4-ből 19-szer, C-HR-ből 14-szer, NX-ből 4-szer, RX-ből 3-szor adtak el többet, mint Land Cruiserből. Eközben Európában csupán négyszer több CHR-t, és háromszor több RAV4-et adtak el, mint Land Cruisert, miközben az NX-hez képest 25%-al több, az RX-nél pedig kétszer annyi kelt el a Toyota terepjáró legendájából.
Hogy mi lehet ennek a látványos különbségnek, és a Land Cruiser megdöbbentő európai népszerűségének az oka? A kérdésre, amely nyilvánvalóan túlmutat azon, hogy maga a szegmens is sokkal kisebb Magyarországon, Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője igyekszik megadni a választ.

„A Toyota legrégebben gyártott modellje, a több, mint hatvan éves múltra visszatekintő Land Cruiser épp úgy egybeforrt a márka nevével, mint az ötven éve töretlenül népszerű Corolla, vagy a jövőre szintén ötvenedik évfordulóját ünneplő, legendás Hilux, egyike annak a három modellnek, amely megalapozta a vállalat hírnevét.” – mutat rá a szakember.

„A világ legkeményebb terepein, Ausztrália és Afrika kő- és homoksivatagaiban, Dél-Kelet-Ázsia és Dél-Amerika dzsungeljeiben, vagy éppen Kanada, Alaszka, Észak-Európa vagy Oroszország hó- és jégmezőin jóval több, mint fél évszázada óta bizonyító Land Cruiser éppen ezért fogalom, amely egyet jelent a Toyota legendás megbízhatóságával, elnyűhetetlenségével, alacsony fenntartási költségeivel. A Land Cruiser a Hiluxhoz hasonlóan egyike azon kevés típusoknak az autógyártás történetében, amelyekből ezekben az országokban jónéhány példány több évtizedes intenzív igénybevételt jelentő használat után is nap, mint nap szolgálja tulajdonosát.” – fogalmaz a kommunikációs vezető.

„Jóllehet Európa nagy részén a modellt vásárlók legtöbbje nem teszi ki autóját hasonló igénybevételnek, egy Land Cruisert birtokolni ma már státusz szimbólum, egyfajta presztízskérdés is. Még akkor is, ha tudjuk, hogy valószínűleg sosem fogjuk teljes mértékben kihasználni autónk terepképességeit, nem fogunk szembesülni leküzdhetetlennek tűnő útakadályokkal, jó érzés, hogy ha úgy alakulna és szükség volna rá, autónk meg tudna birkózni vele. Ez magyarázza azt, hogy miért ennyire elképesztően népszerű a Land Cruiser, minden idők talán legkeményebb terepjárója azon a kontinensen is, amely a világ egyik legjobb úthálózatával rendelkezik. Míg ugyanakkor hazánkban a presztízs szempontokat a vásárlók jellemzően inkább a márkanévhez, illetve a luxusautókhoz kötik, ami jól látható a prémium SUV-k rendkívüli hazai népszerűségében (az E-SUV szegmens, amiben a Toyota Land Cruiser is versenyez, az első félévben Magyarországon 247 darabot tett, szemben a Lexus RX által is képviselt prémium E-SUV szegmenssel, ami 870 darabos, azaz több, mint háromszor akkora volt), addig Nyugat-Európában szélesebb azon vásárlók köre, akik a teljesítményt tekintik a presztízs alapjának.” – avat be Varga Zsombor.

 

Magyarorszag C SUV szegmens 2017 elso felev

Magyarorszag D SUV szegmens 2017 elso felev

Magyarorszag E SUV szegmens 2017 elso felev

Magyarorszag premium E SUV szegmens 2017 elso felev