MINDEN TEKINTETBEN ÚJ SZÍNT HOZ A SZEGMENSBE A VADONATÚJ TOYOTA RAV4

MINDEN TEKINTETBEN ÚJ SZÍNT HOZ A SZEGMENSBE A VADONATÚJ TOYOTA RAV4

Az évek óta a világ legnépszerűbb SUV-jának, és egyben a világ harmadik legkedveltebb autójának bizonyuló Toyota RAV4 (a TOP10-ben a világ első Toyota Corolla és a kilencedik Toyota Camry is benne van) legújabb generációja épít a mintegy negyed évszázados hagyományokra, mi több, rendkívüli terepképességeivel egyenesen visszatér a gyökerekhez, mégsem hasonlít egyetlen elődjére sem, ami a radikálisan új, futurisztikus és robosztus formavilágnak köszönhető. A világ legfejlettebb környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtását is megkapó vadonatúj sikervárományos crossoverből egyszerre sugárzik a letisztult kifinomultság, miközben felidézi a Toyota ikonikus offroader terepjáróinak kiállását és kalandra csábító életérzését. Ha mindez nem volna elég, olyan merész, vagány színekben, mi több, bi-tone, azaz kétszínű kivitelben is elérhető, amire korábban nem volt példa.

A Toyota RAV4 negyed évszázaddal ezelőtt hívta életre a SUV kategóriát, helyét pedig azóta is őrzi a szegmens csúcsán. A teljesen új, ötödik generációs modell sokkal erőteljesebb SUV jellemzőkkel bír, amelyek kifejezik komolyabb képességeit és a vásárlók vágyait is. Az emberek ugyanis nem kizárólag praktikus, hanem érzelmi okokból vásárolnak autókat, köztük SUV-okat.
Amikor a RAV4-el a Toyota megteremtette a kompakt SUV-ok szegmensét, az akkor teljesen új filozófia szerint épült modell ötvözte egy SUV képességeit a személyautós úttartással, kényelemmel és gazdaságossággal. Nyerő formula volt, amely robbanásszerű piaci térnyerést vont maga után. Az elmúlt esztendőkben az autógyártók egyre több személyautós vonással ruházták fel a kategória szereplőit. A Toyota viszont, amely a RAV4-el évek óta vezeti a szegmens világszintű értékesítéseit, úgy gondolta, hogy itt az ideje újragondolnia a maga alkotta kategóriát. Ha figyelembe vesszük, hogy a RAV4 tavaly 770.296 darabbal bizonyult a világ legnépszerübb SUV-jának, és egyben a világ hatodik legnépszerűbb autójának, az idei évben pedig csak júliusig 632.353 darab talált belőle gazdára amivel a legkedveltebb SUV és a harmadik legkelendőbb autó volt a világon, és egyben a második legkedveltebb Toyota modell a Corolla után, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez nem is volt akármilyen kihívás.
„A formatervezési folyamat legelején meghatároztuk a RAV4 különleges értékeit, illetve eldöntöttük, hogy miként lehet továbbfejleszteni annak a modellnek a koncepcióját, amelyik a városi környezethez tervezett, tetszetős és élménydús autózást garantáló terepjáró alapelve szerint készült.” – meséli Yoshikazu Saeki, a RAV4 főmérnöke. „Az ötödik generáció fejlesztését végül a Kaland és kifinomultság koncepció mentén vittük véghez. A kaland szó azt sugallja, hogy a járművel bárhol autózhatunk, ahol csak kedvünk tartja, míg a kifinomultság azt a fajta formanyelvet jelenti, amely illeszkedik a városi környezethez. „Elég ránézni az új RAV4-esre, hogy be akarjunk ülni és elindulni vele valahova” – véli Saeki, aki szerint, bár a Toyota eredetileg alapvetően a fiatal pároknak, egyedülállóknak vagy fiatal családoknak szánta az új RAV4-est, valójában mindenki talál magának megfelelő RAV4-est a palettán.

Új látvány, ismerős arc
Első látásra a 2019-es Toyota RAV4 radikálisan különbözik elődjeitől, ugyanakkor a modell elölnézete meglepően ismerős képet mutat. A hűtőmaszk formája például a strapabíró Toyota terepjárók dizájnjából merített ihletet. Noha a látvány erőt és magabiztos képességeket sugall, az új RAV4 megjelenése nem pusztán egy korábbi téma adaptációja. A formatervezők teljesen új látványt hoztak létre, amelynek alapját mindannyiunk kedvenc iskolai tantárgya, a geometria adta. Az összkép pedig figyelemre méltóan kimunkált, amelyet jellemeznek a „bárhova eljuthatok” érzést sugárzó merész karosszériaformák. Az élekkel és háromdimenziós formákkal játszó karosszéria drámaian más, mint a mai SUV-k ívelt, kerekebb világa. Mindennek célja az erős érzelmi reakciók kiváltása, illetve a kalandvágy kifejezése volt. Ez a kaland persze nemcsak a hétvégi kajakozás vagy túrázás lehet, hanem egy turistakirándulás is a közeli nagyvárosba. A formaterv legalább annyira szól erről a kalandról, mint magáról az élményről. Ha jobban belegondolunk, a RAV4 dizájnja ebben a minőségében ugyanolyan hatást kelt, mint amikor az ember egy sportkocsit meglátva azonnal a volán mögé szeretne ülni és vezetni akarna.

Nyolcszögek
Akik valóban élvezték az iskolában a geometriát, biztosan értékelik majd az új Toyota RAV4 formatervének összhatását. A lényeg egyetlen szó: nyolcszögek. Két nyolcszög metszi egymást 90 fokos szögben, ezzel megteremtve a szélesebb kiállást az autó elején, illetve a nagyobb használati értéket sugallva hátul. A használati érték egyébként valóban nőtt, tehát ez nem csak illúzió. Az összes karosszériaelem kifinomult, részletekig kimunkált formája ötvözi az atletikusságot és a vonzerőt. Az első nyolcszögforma merész karaktervonalakon át jut el az ajtóktól a lökhárító sarkáiig, s ezzel teremti meg az erő és a határozottság érzetét. A kétszintes trapéz hűtőmaszk pedig az izmosabb és dinamikusabb látványhoz járul hozzá, és hangsúlyozza a RAV4 széles és stabil kiállását. A sokszögű motívummal keretezett hosszú és keskeny fényszórók szintén a szélesebb karosszériát emelik ki, míg a nappali menetfény csíkja határozottabbá teszi az orr-részt (a jármű teljes szélessége egy centiméterrel nőtt). Valamennyi benzinmotorral szerelt RAV4 modell alapáron kap Bi-LED parabola fényszórókat és ledes nappali menetfényt. A RAV4 hibridmodellekhez és az XLE felszereltségtől fölfelé alapáron jár a projektoros LED főfényszóró és a szintén LED-es nappali menetfény, amelyek a prémium tartalmat hangsúlyozzák. A hátsó rész szintén nyolcszögletű alaptémája utalás az autó elejére. A rendszámtábla környezetéből induló trapézforma vonalai áthaladnak a hátsó lámpatesteken és a lökhárítón az autó eleje felé. A nyolcszögek ikonikus motívumba rendezése olyan összképet teremt, amely izgalmas, hívogató és kiemelkedik a tömegből. Az összkép olyan formaterv, amely hangsúlyozza ugyan az SUV karaktert, ám messzire eltávolodott a korábbi SUV-k haszonjárművekre emlékeztető dobozformájától.

Emelt helyzet
Az új RAV4 dizájnjának egyik legfontosabb eleme a megemelt karosszéria látványa. Miközben a jármű teljes magassága mintegy 5 milliméterrel csökkent, a formatervezők elérték, hogy a látvány magasabb üléshelyzetet sugalljon. S ez szintén nem csak illúzió. A szabad magasság körülbelül másfél centimétert csökkent. A megemelt karosszéria képét emelik ki a karosszéria alján futó fekete elemek, amelyek körbefutnak az autó hátuljáig. Sokszögű motívumukkal a kerékjárati ívek olyan benyomást keltenek, mintha felülről ezek tartanák a kerekeket, s ezzel is hozzájárulnak az emelt karosszéria érzetéhez, illetve a jármű terepképességeinek megjelenítéséhez. Ez a dizájntéma az Adventure és a Limited felszereltségi szinteken a legszembetűnőbb: e modellek például 19 colos keréktárcsákat kapnak, míg az Adventure szinten nagy, fekete kerékjárati ívek egészítik ki a látványt. Hátul a védőborítások és a kipufogó elhelyezése segít megteremteni a letisztult formák és a stabilitás összképét. Összhangban a külső „nyolcszögek átfedésben” témájával, az utastérben is sok helyen láthatók a sokszöget formázó elemek és díszítések.

Aerodinamika: forma és funkció
A RAV4 formai megoldásai távolról sem öncélúak, aerodinamikai szempontból számos funkcióval bírnak. Ilyen például a valamivel alacsonyabb karosszéria. A hátsó lámpatestek oldalai például olyan terelőélekben végződnek, amelyek nagy sebességnél stabilizálják az autó futását. Az új külső kilincsek formája ugyanilyen célt szolgál. A tető hátsó részén a légterelő és az oldalsó terelőlapok járulnak hozzá a kedvezőbb aerodinamikai teljesítményhez. Ám a légellenállást a nem vagy a nehezen látható helyeken is optimalizáltuk: a RAV4 teljes alsó borítása javítja az autó aerodinamikai teljesítményét.

A kaland színei
A 2019-es RAV4 formatervének erejét a modellhez kínált színpaletta bontja ki teljesen. Az egyes modellváltozatok strapabíró és kemény személyiségét az egyedi színű tető emeli ki, amely több külső fényezéssel is kombiálható. Van olyan fényezés amely kifejezetten kifinomultságot és erőt sugároz, terepviszonyokra utal, míg a kéttónusú fényezés olyan ikonikus Toyota terepjáróktól meríti az inspirációt, mint a FJ-40 Land Cruiser vagy a frissebb FJ Cruiser. A vadonatúj RAV4 öntöltő hibrid elektromos változatának megjelenése is különleges; az autó elején, a tükörházakon, a kerékjárati íveken és a küszöbtoldatokon lévő fekete zongoralakk betétek emelik ki a kifinomultabb városi megjelenést. Van persze olyan felszereltség is, amely a sportos eleganciát tükrözi, a megfelelő fényezéssel és keréktárcsákkal kiegészítve.