Jövőre Magyarországon is megkezdődhet a vadonatúj Toyota Mirai forgalmazása

Jövőre Magyarországon is megkezdődhet a vadonatúj Toyota Mirai forgalmazása

Minden esély meg van arra, hogy jövőre Magyarországon is megkezdődhessen a világ első sorozatgyártott hidrogén-üzemanyagcellás személyautója, az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó Toyota Mirai második generációjának forgalmazása. A Toyota ugyanis azokban az országokban forgalmazza úttörő, zéró károsanyag-kibocsátású hidrogén üzemanyagcellás elektromos szedánját, ahol legalább egy hidrogén töltőállomás is működik. A tervek szerint ez jövőre Magyarországon is megtörténhet (sőt, kis szerencsével 2021 végéig több töltőállomás is átadásra kerülhet, Budapesten illetve néhány nagy megyeszékhelyen), a hírre reagálva pedig az autógyártó meg is rendelte az első Toyota Mirait amely magyar rendszámot kaphat. A várhatóan február végén – március elején forgalomba helyezésre kerülő tesztautó kiváló lehetőséget teremt majd arra, hogy a zöld átállással komolyan foglalkozó úttörő vállalatok, illetve az állami döntéshozók elsőkézből ismerkedhessenek meg a technológiával, amely a jövő abszolút zöld megoldása lehet a közlekedés számos ágában (közúti, vasúti, vízi és légi egyaránt) és komoly áttörést hozhat az energetikai szektorban is.

A világ legzöldebb autójának számító Toyota Mirai első generációját nem forgalmazták Magyarországon, ám Japán, az Egyesült Államok és Ausztrália mellett több nyugat-európai országban is komoly tapasztalatokat halmoztak fel a technológia mindennapi alkalmazása kapcsán az azt használó vállalatok, elsősorban a többmillió kilométert meghibásodásmentesen az autóval megtévő mobilitási szolgáltatók. A melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás technológia széleskörű jövőbeni térnyerését nem csupán az segíti, hogy a mára már hidrogén üzemanyagcellás teherautót, buszt és targoncát is kínáló, illetve ezzel a meghajtással működő hajó és vonat fejlesztésekben is aktívan részt vevő Toyota ingyenesen osztott meg a versenytársakkal mintegy 5700 szabadalmat, hanem az is, hogy felállt a világ vezető autógyártóit és energetikai vállalatait a tagjai között tudó Hidrogén Tanács is, amely célul tűzte ki a technológia előnyeinek megismertetését és elterjedésének elősegítését.
A második generációs Toyota Mirai, amely hatalmas technológiai fejlődést képvisel 2014-ben bemutatott elődjéhez képest, a Toyota moduláris GA-L platformjára épül, amely a belső egységek jobb elrendezését és tágasabb ötüléses utastér kialakítását, valamint egy harmadik hidrogéntartály beépítését is lehetővé tette, amely a hatékonyságnövelés mellett kulcsszerepet játszott abban is, hogy az autó hatótávja 30%-al, mintegy 650 kilométerre növekedjen. A gazdaságossági jellemzők mellett a formatervre és a vezetési élményre összpontosítva sokkal trendibbé, érzékekre hatóbbá tették a Mirai kisugárzás is, amelynek formavilága a felsőkategóriás luxus szedánokat idézi. Ha mindez nem volna elég, az üzemanyagcellás rendszert teljesen újratervezték, az összes fődarab tömegét és méretét jelentősen csökkentették, emellett teljesen átdolgozott hidrogén üzemanyagcellás elektromos hajtásláncot építettek a GA-L platformra, aminek köszönhetően ideális, 50:50 arányú lett a tömegeloszlás. Nem csoda, ha mindennek fényében a Toyota arra készül, hogy rövid időn belül világszinten megtízszerezi a Mirai eladásait, nagymértékben hozzájárulva a jövő abszolút zöld technológiájának még szélesebb körű megismertetéséhez.
A Toyota (és a Hidrogén Tanács többi tagjának) elképzelése szerint a jövőbeni hidrogénalapú fenntartható társadalomban a hidrogén egy nagy mennyiségben rendelkezésre álló, hatékony energiahordozó és energiatároló lesz. Ez az anyag képes elősegíteni a zéró karbonkibocsátású mobilitást, ráadásul nemcsak közúti járművekben, hanem vasúton, a hajózásban, a repülésben, az iparban, az üzleti életben és az otthoni felhasználásban is. A hidrogén fenntartható módon tárolja a megújuló energiát, és bárhová elszállítható. A Toyota 1992-ben kezdte meg a hidrogén üzemanyagcellás elektromos jármű fejlesztését, és 2014-ben mutatta be a Mirai szedánt a világpiacon. Az áttörés kiindulópontját az adta, hogy világszinten a vállalat rendelkezett a legnagyobb tapasztalattal a hibrid technológiában – ez a technológia pedig stabil alapot jelent a legkülönbözőbb elektromos hajtásláncok széles palettájához. A hibrid technológia alapkoncepcióját sikeresen használták fel hibrid elektromos (HEV), konnektorról tölthető hibrid elektromos (PHEV), akkumulátoros elektromos (BEV), és a Miraitól kezdődően üzemanyagcellás elektromos (FCEV) járművekhez. Mindegyik megoldás más-más mobilitási igényhez jelent előnyt: a BEV-k rövidebb utakra és városi környezetbe valók, a HEV-k és a PHEV-k általános használatra és hosszabb távú személyszállításra, az FCEV technológia pedig nagyobb személyautókba, nehézgépjárművekbe és tömegközlekedésben használt járművekbe való. Az új generációs Mirai bemutatásával olyan autó született, amely újabb szintre emeli az FCEV technológiát, és dinamikus, kortárs megjelenésével és élvezetesebb menettulajdonságaival még vonzóbb a vásárlók számára. A teljesen újratervezett üzemanyagcellás rendszernek, a belső egységek intelligens elrendezésének és a hatékony aerodinamikai kialakításnak köszönhetően a hatótávolság megnövekedett, és akár 650 km is lehet. Mindez úgy, hogy az autó tiszta vízen kívül semmilyen anyagot nem bocsát ki.
A Toyota Mirai magyarországi megérkezése a hazai újautópiac hosszútávú zöldülésére és az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítására is rendkívül pozitív hatással lehet, és hozzájárulhat ahhoz, hogy hazánk továbbra is a zöld megoldások alkalmazásának európai élbolyába tartozzon.

 Toyota Mirai muszaki adatok