ÚJ AUTÓ-FELHASZNÁLÓ KAPCSOLATOT ALAPOZHAT MEG A TOYOTA ÚJ SZOLGÁLTATÁSA

ÚJ AUTÓ-FELHASZNÁLÓ KAPCSOLATOT ALAPOZHAT MEG A TOYOTA ÚJ SZOLGÁLTATÁSA

Folyamatosan alakulnak át az autóhasználattal kapcsolatos preferenciák (egyre hangsúlyosabbá válik például az autóvásárlás nélküli közösségi autózás és autómegosztó szolgáltatások szerepe), erre pedig az aztógyártóknak is fel kell készülniük. A jövőben éppen ezért annak érdekében, hogy az ügyfelek egy része továbbra is az autóvásárlás mellett döntsön, az autók a mesterséges intelligencia széleskörű alkalmazása révén valódi, tanulóképes társakká válhatnak majd. Ezen az úton, ám a jelenben jelent érdekes kezdeményezést a Toyota egyelőre csak Japában bevezetett, KINTO elnevezésű újfajta előfizetéses szolgáltatása, amely megalapozhat egy megújuló felhasználó – autó kapcsolatot.

Miközben a társadalom a hagyományos autótulajdonlástól a kötöttségektől mentes autóhasználat felé halad, növekvő igény mutatkozik egy újfajta megközelítésre is. Ez utóbbi igényekre felel a Toyota új, egyelőre csak Japánban kínált szolgáltatása, amely lehetőséget teremt az ügyfelek számára, hogy tetszés szerint hozzáférjenek egy olyan autóhoz, amit éppen élvezni és használni szeretnének, ahelyett, hogy pusztán egyszerű közlekedési eszközként tekintenének rá. Ennek jegyében a Toyota bejelentette a KINTO nevű vállalat létrehozását, amely újfajta felhasználó-autó kapcsolatot képvisel az előfizetéses szolgáltatás működtetésére. A KINTO egy olyan szolgáltatásra utaló név, ami gyorsan rendelkezésre áll, és szükség esetén lehetővé teszi a felhasználó igényei szerinti mobilitást a ’kintoun-hoz’ (japánul: "repülő glóriához") hasonlóan. A céget közösen finanszírozza a Toyota Financial Services (a Toyota kizárólagos tulajdonában álló leányvállalat) és a Sumitomo Mitsui. A KINTO olyan újfajta tulajdonlási formát valósít meg, amelynek során a vásárló élvezetes és kötetlen módon élheti meg kapcsolatát a kiválasztott autóval. Japánban két konkrét szolgáltatást kínálnak. A "KINTO ONE" hároméves időtartamra teszi lehetővé egy Toyota-modell használatát, míg a "KINTO SELECT" esetében ugyancsak hároméves időtartamra hat Lexus-modell áll a vásárló rendelkezésére. Mindkét szolgáltatás fix havidíjas formában működik, a díj pedig tartalmazza a biztosítást, a járműadót, a regisztrációs díjat és a kötelező karbantartás költségeit is. A szolgáltatás igénybevételéhez az ügyfelek online regisztrálhatnak, de megtehetik ezt a japán Toyota/Lexus márkakereskedők segítségével is, akik országszerte ügyfélbarát szolgáltatást kínálnak. Mindkét szolgáltatás a tokiói régióban működik majd tesztüzemben, a kiválasztott Toyota-, illetve Lexus márkakereskedőknél. A szolgáltatás országos bevezetését 2019 nyarán tervezik, melynek keretében a hozzáférhető modellek száma a kora őszi időszaktól bővülni is fog. A Toyota tovább keresi olyan kezdeményezések lehetőségét, mint amilyen a KINTO annak érdekében, hogy az autók továbbra is „szeretett autók” legyenek az ügyfelek számára, illetve azért, hogy az ügyfelek élete minél teljesebb lehessen.

KINTO ONE
A fix havidíjas, 36 hónapos futamidejű szerződés keretében az előfizetők a Toyota Prius, Corolla Sport, Alphard, Vellfire és Crown modellek közül választhatnak. Idén ősztől pontrendszert vezetnek be, amiben az ügyfelek a járműhasználatnak megfelelően kapnak pontokat (például a biztonságos, vagy környezetkímélő vezetésért). Ezeket pedig veszik a díjszámításnál.

KINTO SELECT
Afix havidíjas, 36 hónapos futamidejű szerződés keretében az előfizetők a Lexus ES 300h, IS 300h, RC 300h, UX 250h, NX 300h és RX 450h modellek közül választhatnak, modellváltásra félévente van lehetőség.