A TOYOTA KÖZÖS KUTATÓINTÉZETET HOZOTT LÉTRE A KÍNAI TSINGHUA EGYETEMMEL

A TOYOTA KÖZÖS KUTATÓINTÉZETET HOZOTT LÉTRE A KÍNAI TSINGHUA EGYETEMMEL

A világ leginnovatívabb autógyártója, az éves szinten az összes többi autógyártó által együttesen beadott új autóipari szabadalomnál több szabadalmat beadó Toyota és a kínai Tsinghua Egyetem bejelentette, hogy megállapodtak egy közös kutatóintézet létrehozásáról. Az új intézmény révén a következő öt évben a két fél többféle kutatási programot is tervez, amelyek céljai között a környezetvédelmi kérdésekre nyújtott megoldások épp úgy szerepelnek mint a balesetek számának csökkentése.

A közös kutatóintézet létrehozásával a Toyota és a Tsinghua Egyetem lehetőséget lát a kínai fejlődés előmozdítására, illetve arra, hogy a Toyota olyan mobilitási vállalattá váljon, ami kielégítheti a kínai fogyasztók igényeit az új technológiát képviselő járművek fejlesztése és elterjesztése révén. Céljuk továbbá, hogy jobb megoldásokat kínáljanak a környezetvédelmi problémákra, ugyanakkor csökkentsék a közlekedési balesetek számát. A Toyota és a Tsinghua Egyetem 1998 óta vesz részt közös kutatási programokban. A kutatóintézet létrehozása mindkét fél számára lehetővé teszi, hogy ne csupán a hazai vásárlóknak szánt autók fejlesztésében működjenek együtt, hanem a hidrogénenergia olyan, aktív hasznosítása terén is, amivel egyaránt megoldhatók Kína energiaellátási gondjai, illetve bizonyos egyéb társadalmi problémái is.
A Toyota társadalmi fejlődést szolgáló kezdeményezésekkel kapcsolatos szemlélete a nyitottságon és azon az elképzelésen alapul, hogy elő kell segíteni az elektromos járművek elterjedését. A vállalat nemrég ügy döntött, hogy royalty fizetési kötelezettség nélkül engedélyezi elektromos járműtechnológiai szabadalmainak alkalmazását.

„A közös kutatóintézet létrehozásához vezető folyamat azzal kezdődött, hogy tavaly májusban eszmecserét folytattunk Li Keqianggal, az egyetem vezetőjével. Nagyon örülök, hogy lehetőségünk nyílik hozzájárulni Kína fejlődéséhez.” – fogalmaz aToyota elnöke, Akio Toyoda a közös kutatóintézet létrehozása kapcsán.

A Toyota még 2018 novemberében, a Sanghajban megrendezett Kínai Nemzetközi Import Expón tett javaslatot új mobilitási koncepciók bevezetésére azzal a céllal, hogy támogassa az emberek kényelmét a villamosítás, különféle okos megoldások és az információtechnológia révén. Példa erre a ’Mobility as a Service’ (MaaS) szolgáltatásokhoz és termékekhez tervezett, új generációs, akkumulátoros elektromos jármű: az e-Palette. Mindemellett a Toyota az új mobilitási koncepció felhasználását tervezi a 2020-as Tokiói Olimpia és Paralimpia megrendezésekor is, majd a tervek közt szerepel a 2020-as Tokiói Olimpia és Paralimpia során megszerzett tapasztalatok felhasználása a 2022-es Pekingi Téli Olimpia és Paralimpia sikeres lebonyolításánál is. Tervezik tehát az együttműködést a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és a 2022-es Pekingi Téli Olimpia és Paralimpia Szervező Bizottságával.