ÚJABB 13 MAGYAR OLIMPIKON TOKIÓI FELKÉSZÜLÉSÉT TÁMOGATJA A TOYOTA

 ÚJABB 13 MAGYAR OLIMPIKON TOKIÓI FELKÉSZÜLÉSÉT TÁMOGATJA A TOYOTA

Az olimpiai és paralimpiai játékok világszintű mobilitási partnereként és a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként, a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Toyota, a magyar olimpikonok közvetlen támogatásából is kiveszi a részét. A világ legzöldebb autógyártója és a MOB bejelentette, hogy a vállalat az immáron egy éve Toyota hibridet használó 15 sportoló mellett, újabb 13 magyar színekben versenyző olimpiai kerettag tokiói felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával.

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert és a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota, 2016-ban nyolc évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal (NPB), 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) platina fokozatú támogatója lett; járművekkel, mobilitási szolgáltatásokkal és megoldásokkal segítve az ötkarikás mozgalmat.
Ennek az együttműködésnek a jegyében olyan globális kezdeményezések is születtek az elmúlt években, mint az olimpia és a paralimpia szellemisége előtt tisztelgő, egyben a mindennapi sportra ösztönző, korlátaink legyőzésére inspiráló ’Vágj bele a lehetetlenbe’ elnevezésű kampány. A magyar sportolók és a remélt tokiói hazai eredmények szempontjából ugyanakkor még fontosabb az nem mindennapi támogatás, amelynek keretén belül felkészülésüket segítendő, tavaly május óta 15, a mai nappal pedig újabb 13, azaz összesen 28 magyar olimpiai kerettag sportoló kapott használatra egy-egy környezetbarát hibrid elektromos Toyota C-HR-t a 2020-as Tokiói Olimpia végéig.

A támogatói programba az alábbi 13 új sportoló került be, jogot szerezve ezzel a hibrid Toyota C-HR használatára:
• Bicsák Bence, triatlon
• Bodonyi Dóra kajak-kenu
• Csernoviczki Éva, judo
• Gyapjas Balázs, vitorlázás
• Kovács Sarolta, öttusa
• Kozák Luca, atlétika
• Krausz Gergely, tollaslabda
• Lőrincz Tamás, birkózás
• Magát Krisztina, súlyemelés
• Major Veronika, sportlövészet
• Mohamed Aida, vívás
• Tadissi Yves Martial, karate
• Vecsernyés Dávid, torna

„A MOB célja, hogy közvetlen módon illetve partnerei révén minél szélesebb körű támogatást nyújtson az ötkarikás játékokra készülő hazai sportolóknak. Platina fokozatú partnerünk, a Toyota támogatása már eddig is 15 ígéretes olimpiai kerettag sportoló tokiói felkészülését segítette a környezetbarát mobilitás biztosításával, nagy öröm számunkra, hogy a program újabb 13 sportolóval való kibővítése révén ez a szám 28-ra nő. Bízunk benne, hogy a sportolóink rendelkezésére bocsátott autók egyszerre jelentenek komoly segítséget az edzésekkel és versenyekkel kapcsolatos mobilitási kihívások megoldásában, és szolgálnak motivációul a tokiói kvalifikációhoz és az ottani minél jobb eredmények eléréséhez, amelyek okán egy egész ország lehet majd büszke rájuk.” – fogalmaz dr. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.

„Az olimpikonok ember feletti teljesítménye milliók számára szolgál inspirációul világszerte és hazánkban, hogy hagyják maguk mögött a lehetetlent, és tegyenek meg mindent álmaik eléréséért, függetlenül attól, milyen körülmények között élnek és készülnek fel. Atlétáink minden eredménye számunkra is győzelmet jelent: végtelenül lelkesít bennünket, ahogy fáradhatatlanul küzdenek, hogy valamennyi akadályt legyőzve valóra váltsák azt, ami elképzelhetetlennek tűnik. Ezért is vagyunk hihetetlenül büszkék arra, hogy a NOB világszintű mobilitási partnere, és a MOB platina fokozatú támogatója lehetünk, és immáron összesen 28 hazai olimpikon reménység felkészülését támogatjuk a környezetbarát hibrid C-HR modellek rendelkezésre bocsátásával. A magyar olimpikonok számos lelkesítő történettel gazdagítottak bennünket az elmúlt évtizedekben – elég, ha csak a legutóbbi váratlan téli olimpiai sikerekre gondolunk – bízunk benne, hogy a most támogatott sportolóknak lehetőségük lesz hasonlóakkal szolgálni Tokióban, a Toyota hazájában.”- teszi hozzá László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi divíziójának igazgatója.

Az 13 új hibrid Toyota C-HR átadására május 27-én, Budapest 12. kerületében, a MOB központi irodájának közelében található Sirály sétányon került sor. Az ünnepélyes átadó keretében ugyanakkor a már eddig támogatott 15 sportoló is új autót vehetett át, valamennyi autóra ugyanis ugyanaz az egységes szignalizáció került, amely a magyar olimpiai csapat tokiói felkészülését szolgálja.
A Tokiói Olimpia egyébiránt ezen felül is különleges esemény lesz a Toyota számára. A vállalat ugyanis számos elképesztő újdonsággal készül az eseményre. A szurkolók helyszínek közötti közlekedését 100 vadonatúj, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó, abszolút zöld, hidrogén üzemanyagcellás busszal támogatja a vállalat, míg a lelátókon való tájékozódást Toyota robotok segítik majd. Szóba került emellett az is, hogy az olimpiai lángot a Toyota repülő autójának prototípusáról gyújtják majd meg.