A TOYOTA LESZ A MAGYARORSZÁGI ÖTTUSA VILÁGBAJNOKSÁG MOBILITÁSI PARTNERE

A TOYOTA LESZ A MAGYARORSZÁGI ÖTTUSA VILÁGBAJNOKSÁG MOBILITÁSI PARTNERE

Az olimpiai és paralimpiai játékok világszintű mobilitási partnereként és a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként, valamint mostantól a Nemzeti Sportügynökség partnereként az Öttusa világbajnokság megszervezésében a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Toyota a 2019. szeptember 2-8. között Budapesten, a Kincsem Parkban megrendezésre kerülő történelmi Felnőtt Női és Férfi Öttusa és LaserRun világbajnokság mobilitási támogatója lesz. Az esemény, amelyet Martin Dawe, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) marketingvezetője egyenesen ’öttusa világfesztiválként’ aposztrofált, nem csupán azért kiemelten fontos a magyar sportolók és az egész sportág számára, mert olimpiai kvalifikációs versenyről van szó, hanem azért is, mert Budapest lesz az első olyan város, amely egy időben rendezhet felnőtt öttusa vb-t, valamint lövészetből és futásból álló laser-run-világbajnokságot. A világbajnokságot várhatóan több mint 130 országban közvetítik majd, akár 350 millió tévénézőt elérve világszerte.

2019-ben Budapest Európa sportfővárosa, a szeptember 2-8. között, a Nemzeti Sportügynökség és a Magyar Öttusa Szövetség által a Kincsem Parkban megrendezésre kerülő Felnőtt Női és Férfi Öttusa és LaserRun Világbajnokság pedig kétségkívül az egyik legrangosabb a fővárosunkban idén megrendezésre kerülő változatos sportesemények sorában. A világversenyek és a nagy presztízsű nemzetközi sportesemények kétségkívül emelik egy-egy város nemzetközi ázsióját (elég a 2017-es vizes vb-re, vagy az idén szintén az NSÜ közreműködésével szervezett asztalitenisz vb-re gondolnunk). A hazánkban a tradíció és a kiemelkedő képességű, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok nagy elődök miatt kiemelt sportágak közé tartozó öttusa révén pedig idén ősszel ismét koncentrált figyelem irányul majd Budapestre és a hazai sportéletre, miközben a magyar sportolók esélyt kapnak arra, hogy hazai közönség előtt szerezzék meg az olimpiai kvalifikációt.
Ahogy korábban Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára fogalmazott: „A világeseményekhez világszintű rendezés is szükséges. Ezért is hoztuk létre 2018-ban a Nemzeti Sportügynökséget. Hiszen nem csak az élsportolóktól követelhető meg az klasszis teljesítmény, a szervezés és a rendezés is hasonlóan magas színvonalat, teljes odafigyelést és profizmust követel. A Nemzeti Sportügynökség létrehozásának másik, szintén fontos célja, hogy az állami források felhasználása ellenőrizhető és folyamatosan nyomon követhető legyen.”

Rendkívüli hagyományok, minden egy helyen
A komoly öttusa hagyományokra visszatekintő Magyarország eddig hét világbajnokságot rendezett (1954-ben, 1969-ben, 1979-ben és 1989-ben férfi világbajnokságot, 1992-ben nőit rendeztek, 1999-ben és 2008-ban pedig már mindkét nem versenyzői indultak), ezúttal pedig a Kincsem Park adhat majd otthont mind az öt számnak. A lelátó elé ugyanis mobilmedencét építenek, és az úgynevezett bónuszvívás pástja is ott kap majd helyet, így a modern öttusa követelményeinek megfelelően a nézők “stadion élményként” tekinthetik meg a versenyeket.

„A magyar öttusa nagyon fontos pillére a sportágnak férfi és női vonalon egyaránt. A nemzetközi szövetség nagyon örül annak, hogy itt lehetünk ezen a helyszínen.” – fogalmazott korábban, a vb-ig visszaszámláló óra leleplezésekor a Kincsem Parkban Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnöke, kiemelve, hogy a sikeres esemény egyik záloga, hogy sehol másutt nem vállal annyi volt öttusázó szerepet a sportág irányításában és a versenyek szervezésében, mint Magyarországon. Schormann azt is hangsúlyozta, hogy az UIPM fontos célkitűzése, miszerint a helyszíni nézők egy székből követhessék végig az eseményeket, Budapesten a Kincsem Parkban megvalósulhat majd.

A szokásosnál is nagyobb a tét
A tét ezúttal még nagyobb, mint más világbajnokságokon, mert a Budapesten megrendezésre kerülő vb az olimpiai kvalifikációs sorozat része: a férfiak és a nők esetében egyránt három tokiói kvóta talál gazdára. Éppen ezért a hazai sportolók nem ’csupán’ a világbajnoki címért, de az olimpiai részvétel lehetőségéért is küzdenek majd.

Komoly logisztikai kihívás
Egy ilyen rangos esemény megszervezése természetesen komoly logisztikai kihívást jelent, amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatója, egyben a nemzetközi olimpiai és paralimpiai mozgalom mobilitási partnere, a Toyota nyújt segítséget. A világ legzöldebbjének tartott autógyártó közel 30 környezetbarát hibrid elektromos személyautót és Proace személyszállító kisbuszt biztosít a Magyar Öttusa Szövetség és a Nemzeti Sportügynökség rendelkezésére a logisztikai feladatok ellátására.

„Rendkívül fontos segítséget jelent számunkra a Toyota támogatása, hiszen a Nemzetközi Öttusa szövetség delegáltjainak, a Magyar Öttusa Szövetség és Nemzeti Sportügynökség a lebonyolításban változatos feladatokat bonyolító kollégáinak, valamint a nemzetközi bírók és a versenyzők logisztikája komoly eszközigénnyel és szervezési feladatokkal jár.” – fogalmaz Dr. Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sport Ügynökség ügyvezető-igazgatója

„Nagyra értékeljük, hogy a nemzetközi olimpiai mozgalom támogatójaként a Toyota a magyarországi öttusa világbajnokság mobilitási feladatait is felkarolta – reméljük hazai sportolók értékes olimpiai kvóták megszerzésével tudják majd meghálálni a támogatást.” – teszi hozzá Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke.

„Megtiszteltetés számunkra, hogy amellett, hogy vállalatunk a nemzetközi olimpiai és paralimpiai mozgalom mobilitási támogatója, a Toyota egy ilyen rangos magyarországi esemény, az Öttusa Világbajnokság logisztikai partnere is lehet. Az öttusa nem véletlenül kiemelt sportág és ragadja meg olyan sok ember fantáziáját, hiszen talán egyetlen más sport sem igényel ehhez hasonló sokirányú felkészülést és sokoldalúságot. Külön öröm számunkra, hogy a 28 olimpiai kerettag sportoló között, akiknek a Tokió Olimpiára történő felkészülését egy-egy környezetbarát hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával támogatjuk, két öttusázó sportoló, Kovács Sarolta és Kasza Róbert is helyet kapott. Terveink szerint a VB-re való sikeres felkészülést segítendő további sportolók számára biztosítunk majd autót. Biztosak vagyunk benne, hogy a Magyar Öttusa Szövetség és a Nemzeti Sport Ügynökség egy újabb világsikerű sportesemény megszervezésével öregbíti majd Magyarország, Budapest és a hazai öttusa sport hírnevét, magyar sportolóink pedig mindent megtesznek azért, hogy itteni szereplésük eredményeképp ne csupán a hazai közönség előtt szerezzenek csillogó érmeket, de a Tokiói Olimpián is képviselhessék Magyarországot.” – teszi hozzá Csikós Gábor, a Toyota magyarországi marketing vezetője.