A BYD ÉS A TOYOTA EGYÜTTMŰKÖDIK AZ AKKUMULÁTOROS ELEKTROMOS JÁRMŰVEK FEJLESZTÉSÉBEN

A BYD ÉS A TOYOTA EGYÜTTMŰKÖDIK AZ AKKUMULÁTOROS ELEKTROMOS JÁRMŰVEK FEJLESZTÉSÉBEN

A részben vagy teljesen elektromos meghajtású autók (hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) fejlesztésében és értékesítésében világelső Toyota, és az akkumulátoros elektromos autók tekintetében a kínai piacon a legnagyobb szereplő BYD megállapodott az akkumulátoros elektromos autók (BEV) közös fejlesztéséről. Az együttműködés értelmében a két autógyártó közösen fejleszt majd szedán és alacsonypadlós SUV akkumulátoros elektromos (BEV) modelleket, emellett a közös fejlesztésű BEV modellekhez és más járművekhez is együtt fejlesztenek majd akkumulátorokat. Első lépésként a két autógyártó kevesebb, mint egy éven belül, 2020 első félévében új BEV modelleket mutat majd be Kínában.

A BYD és a Toyota bejelentette, hogy együttműködési szerződést köt akkumulátoros elektromos autók (BEV) közös fejlesztésére. A két fél együtt fejleszt szedánokat és alacsonypadlós SUV-modelleket, valamint akkumulátorokat ezekhez és más járművekhez is. A tervek szerint az új modellek 2020 első félévében Toyota márkanév alatt jelennek meg a kínai piacon.

Az 1995-ben alapított BYD akkumulátorgyártóként kezdte, de mára teljes körű energiaszolgáltatásokat és megoldásokat kínáló céggé nőtt, amely az elektromos járművek mellett sok egyéb terméket, pl. nagyméretű akkumulátorcellákat is gyárt. A BYD név a „Build Your Dreams” („Építsd az Álmaidat”) rövidítése, a cég saját fejlesztésű termékei közt szerepelnek elektromos autók fontos alkatrészei is, például akkumulátorok, villanymotorok és egyéb elektronikai berendezések. A BYD volt az első vállalat a világon, amely nagysorozatú plug-in hibrid autókat (PHEV) dobott piacra, még 2008-ban, 2015 óta pedig négy egymást követő évben a BYD világelső volt a BEV- és a PHEV-modellek eladásában.

1997-ben a Toyota a világon először mutatott be nagy sorozatban gyártott hibrid autót (HEV) s azóta az elektromos járművek fejlesztésének úttörőjévé vált. Vezető technológiák egész sorát dolgozta ki, értékes tapasztalatot szerezve a fejlesztésben, a gyártásban és a kereskedelemben egyaránt.
A globális felmelegedés megfékezésének érdekében a BYD és a Toyota is keresi a széndioxid-kibocsátás csökkentésének módját, például a BEV-modellek széleskörű használatának előremozdításával. A cél elérésének érdekében a két vállalat hitet tett amellett, hogy a versengést félretéve együttműködnek, így született megegyezés BEV-modelljeik közös fejlesztéséről.

A BYD és a Toyota felhasználja azokat az elektromosautó- és akkumulátor-fejlesztési technológiákat, amelyeket eddigi tevékenységük során dolgoztak ki, és együttműködnek olyan BEV-modellek további fejlesztésén, amelyek hozzájárulnak a technológia széleskörű elterjesztéséhez.

A BYD-del történő együttműködés egy újabb lépés azon stratégiai együttműködések sorában, amelyek révén a világ vezető autógyártója, a Toyota felkészül az autóipar történetének legnagyobb változást hozó időszakára, amelyet a CASE (csatlakoztatott, autonóm, megosztott, elektromos) technológiák térnyerése indukál. Ezen a szinergia-lehetőségek kiaknázását célzó együttműködések között szerepelnek a Toyota Csoport leányvállalatai közötti átszervezések (DENSO, JTEKT, Yutaka Seimitsu Kogyo) épp úgy, mint a világ két vezető akkumulátorgyártójával, a kínai CATL-lel és a japán Panasoniccal történt közös fejlesztést célzó stratégiai megállapodás, vagy épp a SHARP-pal történő közös fejlesztés az autókban alkalmazható napelemek terén. Ugyanezen célt szolgálja emellett az akkumulátoros elektromos autók fejlesztése kapcsán a Subaruval, a Suzukival és a Mazdával bejelentett együttműködés, vagy épp a Hondát, a Hinot, a Daihatsut, a Subarut, a Mazdát, a Suzukit és az Isuzut magába foglaló, az önvezető technológiák és kapcsolódó szolgáltatások közös fejlesztését célzó megállapodás. Ebbe a sorba tartozik még a Toyota részesedés szerzése a különböző mobilitási szolgáltatókban, az autómegosztóktól a telekocsi szolgáltatásokat kínáló vállalatokig, a legnagyobbaktól (UBER, GRAB) a kisebbekig.