A Toyota a Török Rallyn is dialamaskodott a hétvégén

A Toyota a Török Rallyn is dialamaskodott a hétvégén

A Toyota nem csupán sorozatban harmadik Le Mans-i diadalának örülhetett múlt hétvégén a Hosszútávú Világbajnokságon (WEC): a Rally Világbajnokság (WRC) aktuális futama, a Török Rally drámai fordulatokban bővelkedő utolsó napján Elfyn Evans megszerezte második győzelmét a TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapatával. A pilóta a negyedik helyről tört az élre a 2020-as idény eddigi leghosszabb szakaszán. Ennek eredményeképp a Toyota továbbra is 9 pontos előnnyel, 174 ponttal áll az élen a bajnokságban a gyártók mezőnyében, míg a pilóták versenyében Evans 97 ponttal az élre került, 18 pontos előnyre szert téve csapattársa, a második helyen álló, szintén Toyota Yaris WRC-vel versenyző Sébastien Ogier előtt.

A 38,15 kilométeres Çetibeli szakasz volt az első abból a két tesztből, amiket oda-vissza kellett teljesíteni a rally utolsó napján. Az első áthaladás a sziklás terepen igen eseménydúsra sikerült sok pilóta számára, akik kénytelenek voltak megállni, hogy kereket cseréljenek – ahogy a Toyota párosa, Sébastien Ogier és Kalle Rovanperä is. Ezzel szemben Evans gond nélkül, a legjobb időt elérve teljesítette a szakaszt, és 46,9 mp előnnyel az élre ugrott a második helyezett előtt. Innentől navigátorával, Scott Martinnal biztonságos autózással teljesítették a hátralevő szakaszokat, megszerezve a végső győzelmet, amivel Evans összetettben átvette az első helyet a pilóták mezőnyében. Az Ogier és navigátora, Julien Ingrassia által elvégzett gyors kerékcserének köszönhetően sikerült megtartaniuk a második helyet az első szakasz után. Sajnos motorhiba miatt kénytelenek voltak feladni a versenyt a az SS11 szakaszon. Ogier jelenleg a második helyen áll a pilóták között, 18 ponttal Evans mögött. Rovanperä és navigátora, Jonne Halttunen továbbra is impozánsan szerepeltek bemutatkozó idényükben: ezúttal a negyedik helyen végeztek. Ez volt ötből az ötödik rally, amin a 19 éves versenyzőnek sikerült az első ötben végeznie a rallysport legmagasabb osztályában. Eredménye segít a Toyotának kilenc pontra növelnie előnyét az autógyártók mezőnyében.

Tommi Mäkinen (csapatfőnök): “Hihetetlen érzés győzni egy ilyen nehéz rallyn. Elfyn fantasztikusan szerepelt, egyáltalán nem hibázott, és gond nélkül teljesítette a mai szakaszokat. Immár ő vezet a pilóták bajnoki mezőnyében,, és mi is jól állunk az autógyártók tabelláján. Kalle a tapasztalat hiányában is remekül versenyzett, ami szintén nagy segítséget jelent számunkra. Nagyon-nagyon sajnáljuk azt, ami Sebbel történt ma. Ki kell vizsgálnunk, miért adódott gond a motorral . Neki nem volt szerencséje ezen a hétvégén, pedig ma délelőtt még versenyben lehetett volna a győzelemért.”

Sébastien Ogier (a 17. rajtszámú autó pilótája): “A ma délelőtti első szakasz nagyon nehéz volt, ahogyan vártuk. Mindenhol sziklák és kátyúk voltak meg sok por, ezért nem igazán láttuk az utat, aztán pedig meg kellett állnunk kereket cserélni. Visszafele jövet nem tudom, pontosan mi történt, de elkezdett zuhanni a teljesítmény, és nem tudtunk sokkal tovább menni. Tudjuk, hogy ez a rally kicsit olyan, mint a lottó, és mi egyértelműen nem a jó számokat húztuk ki ezen a hétvégén. Most csak annyit tehetünk, hogy készülünk a jövőre. Néha ilyen az autóversenyzés, és el kell fogadnunk, hogy ezúttal nem volt szerencsénk, aztán tovább kell lépnünk.”

Elfyn Evans (a 33. rajtszámú autó pilótája): “Nyilván jó érzés győzelemmel zárni egy igazán nehéz rallyt. A rajttól kezdve jó tempóban haladtunk. Talán nem mi voltunk a leggyorsabbak ezen a hétvégén, de közel voltunk hozzá, és tudtuk, hogy a mai nap sorsdöntő lesz. Igyekeztünk nagyon odafigyelni, hogy az út közepén maradjunk, és ez be is jött nekünk . Örülök, hogy sikerült megszerezni azt a sok pontot. Valószínűleg ez nem a legédesebb győzelem, mert tudjuk, hogy másoknak nem volt szerencséjük, de ilyen a Török Rally, és ezt már akkor is tudtuk, amikor megérkeztünk ide. Ez egy nagyszerű eredmény a bajnokság szempontjából, és remek dolog az első helyen állni.”

Kalle Rovanperä (a 69. rajtszámú autó pilótája): “Ez egy újabb jó eredmény számunkra. Jó érzés, hogy sikerül egymás után jó helyezéseket elérni. Igazán nagy köszönetet kell mondanom a csapatnak, amiért nagyon nehéz munkát végeznek egy ilyen rallyn annak érdekében, hogy egyben maradjon az autó, ami nagyon komoly igénybevételnek van kitéve. A második áthaladáskor nagyon óvatosan mentünk, vigyázzunk az autóra és az abroncsokra. Aztán a gyorsasági szakaszon nem tudtunk túl gyorsan menni, mert meg akartuk kapni a pontokat a csapatversenyhez , de így is sikerült jó időt autózni, és újabb pontokat szerezni.”

Török Rally - Végeredmény
1 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) 2 óra 43 p 02.7 mp
2 Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +35.2 mp
3 Sébastien Loeb/Daniel Elena (Hyundai i20 Coupe WRC) +59.4 mp
4 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +2 p 35.9 mp
5 Gus Greensmith/Elliott Edmondson (Ford Fiesta WRC) +4 p 08.3 mp
6 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Ford Fiesta WRC) +5 p 36.2 mp
7 Kajetan Kajetanowicz/Maciek Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +12 p 35.5 mp
8 Pontus Tidemand/Patrik Barth (Škoda Fabia Rally2 evo) +12 p 59.7 mp
9 Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta Rally2) +14 p 42.6 mp
10 Marco Bulacia/Marcelo Der Ohannesian (Citroën C3 R5) +14 p 46.4 mp
Kiesett: Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC)

Mi következik?
Idén a szokásos, júniusi időpont helyett október 8-11. között rendezik meg a Szardíniai Rallyt, ahol a versenyzőkre gyors, keskeny, finom és az áthaladó autók által fokozatosan lesöpört, homokos murvával borított utak várnak, amelyek egyre sziklásabbá és barázdásabbá válnak. Az útból előbukkanó sziklák és az út mellől belógó fák komoly gondot jelenthetnek a figyelmetlen versenyzők számára.