A Finn Rallyn szerzett győzelemmel bebiztosította a pilóták bajnoki címét a Toyota a 2021-es WRC szezonban

A Finn Rallyn szerzett győzelemmel bebiztosította a pilóták bajnoki címét a Toyota a 2021-es WRC szezonban

A TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team immár a harmadik hazai győzelmét ünnepelhette a Finn Rallyn, köszönhetően a kivételes hétvégét produkáló Elfyn Evansnek és navigátorának, Scott Martinnak. Ezzel a brit duó maradt az egyetlen, amely két fordulóval a vége előtt még utolérheti a bajnoki versenyfutásban a Sébastien Ogier és Julien Ingrassia alkotta párost, akik egyébként ötödik helyen értek célba Finnországban. Eközben biztossá vált, hogy sorozatban harmadszor is egy Toyota pilóta hódítja majd el az összetett győzelmet, a csapat pedig újabb lépéssel közelebb került a gyártók bajnokságának megnyeréséhez.

A több mint kétéves kihagyás után újra megrendezett Finn Rally tempós murvás útjai komoly kihívás elé állították a csapatot. A pénteki nyitónap végén Evans állt a legjobb helyen a pilóták versenyében a maga harmadik pozíciójával. Annak ellenére is erős teljesítményt nyújtott, hogy másodikként kellett teljesítenie a szakaszokat. Szombat délelőtt aztán négyből négy szakaszgyőzelemmel az élre tudott állni, a zárónapot pedig 9,1 másodperces előnnyel várhatta. Már a vasárnapi első teszteken is mindössze 0,4 másodperccel maradt el a legjobb időtől, hogy később az SS17 és SS18 szakaszokon is az első helyen érjen célba, ezzel tovább növelve az előnyét. A végső győzelmet stílusosan a rallyzáró Power Stage szakaszon elért első helyezésével biztosította be, ezzel begyűjtve mind az öt megszerezhető bónuszpontot. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a Toyota Yaris WRC – amely a rally hazájában, Jyväskylä városában született meg – megőrizte rekordot jelentő hazai veretlenségét, amely a 2017-es debütálása óta tart. Ez már a versenyautó 25. WRC győzelme, amely a 2022-es új szabályok bevezetése előtti utolsó murvás versenyen született meg. Ráadásul ez egyben a Toyota 200. dobogós helyezése a WRC világában, ezzel harmadik gyártóként elérve ezt a különleges számot.

Szezonbeli második győzelmével Evans 24 pontra csökkentette lemaradását a bajnokságot vezető csapattársával, Ogierrel szemben, miközben a maradék futamon még összesen 60 pont lesz begyűjthető. A gyártók versenyében a Toyota 61 pontra növelte előnyét. Ogier teljesíteni tudta legfőbb célkitűzését, vagyis, hogy célba érjen és pontokat tudjon gyűjteni a bajnokság előrehaladtával. A szombatra alkalmazott új beállításoknak köszönhetően jóval magabiztosabbá vált a teljesítménye. Ogier előtt a negyedik helyen Esapekka Lappi és Janne Ferm végzett, akik saját tulajdonban lévő Toyota Yaris WRC versenyautójukkal indultak el a versenyen, és erős visszatérést produkáltak azok után, hogy négy éve hazai győzelmet arattak. Miután szombaton mindketten kiestek, Kalle Rovanperä és a TGR WRC Challenge Program pilótája, Takamoto Katsuta vasárnap újra el tudtak indulni, hogy tapasztalatot gyűjthessenek a WRC csúcskategóriájában az első Finn Rallyjukon.

Akio Toyoda (A csapat alapítója)
„2021-ben négy hazai rallynknak kellett volna lennie: Japánban, ahol a Yarist fejlesztették és gyártják, Észtországban, ahol a csapatnak van egy gyára és Finnországban kettő, ahol a csapat főhadiszállása van. Az elsőn, a Sarkvidéki Finn Rallyn a második helyet tudtuk megszerezni, míg Kalle és Jonne megnyerte a másodikat Észtországban. A mostani Finn Rally Jyväskylä városában került megrendezésre, ahol a csapat központja van, így ez az „igazi” hazai pályánk. Mivel a Japán Rally nem került megrendezésre, nagyon szerettük volna megnyerni a mostani versenyt. El tudom képzelni, hogy nem csak a párosainkon és Jari-Mattin, hanem a csapat minden tagjának vállára az átlagosnál nagyobb nyomás nehezedett. Elfyn és Scott ilyen körülmények között is kiváló munkát végzett, ezzel rengeteg mosolyt varázsolva a rajongóink arcára a hazai pályánkon. Úgy érzem, vissza tudtunk valamit adni ennek a helynek, és azoknak az utaknak, ahol a Yaris WRC született és megerősödött.
Hálás vagyok Elfynnek, Scottnak és az egész csapatnak. Elfyn és Scott eddig egyszer sem adták fel ebben a szezonban, és mindig eljutottak a Power Stage szakaszig. A Yaris WRC pedig minden bizonnyal sokat erősödött ennek köszönhetően, amit nagyon értékelek. Seb és Julien a nehéz körülmények ellenére fontos pontokat szereztek a következetes versenyzésüknek köszönhetően. Bízom benne, hogy a hátralévő két fordulóban Seb megmutatja majd, hogy milyen erős teljesítményre képes a volán mögött, hogy a lehető legjobban tudja befejezni ezt a szezont. Kalle és Takamoto nagyon várták, hogy az ismerős finn szakaszokon vezethessenek, de ez a forduló sajnos nem bizonyult szerencsésnek számukra. Ugyanakkor mindketten tanultak ebből a tapasztalatból, és a jövőben képesek lesznek majd mosolyt csalni a helyi rajongók arcára. Mindössze két forduló van hátra ebből a szezonból. A csapat összeszedi magát Jari-Matti vezetésével, hogy kitartsanak a végéig. Nagyon remélem, hogy a szurkolóink és az egész csapat mosolyogni fog majd a szezon végén! U.i. Jari-Matti részére: Milyen érzés volt, amikor nem egyedül tartottad a pezsgősüveget? Arra gondolok, amikor több mint három évvel ezelőtt ott álltam veled a dobogón. Ahogyan már korábban is mondtam, te voltál az első, akivel közösen bonthattam pezsgőt, amit Ott adott át nekem. Nagyon boldog voltam, hogy ott állhattam veled. Most, hogy már a menedzsment oldalon tevékenykedsz, valószínűleg sosem állunk már fel többet közösen a dobogóra, de nagyon várom már, hogy ismét helyszínen dolgozhassak együtt veled. Nagyon remélem, hogy hamarosan újra eljön a nap, és megbeszélhetjük, hogy melyikünk mászik majd fel a dobogóra, amikor eljön az ideje! U.i. Esapekka és Janne részére: Habár a színek különböztek a miénktől, nagyon boldog vagyok, hogy újra vezethettétek a Yaris WRC-t a hazátokban. Amikor 2017-ben visszatértünk a WRC világába, ti szállítottátok a csapat második győzelmét a Finn Rallyn. Sajnos ezúttal lemaradtatok a dobogóról, de kiváló versenyt produkáltatok. Gratulálok! Alig várom, hogy beszámoljatok róla, milyen érzés volt három év után újra vezetni a Yaris WRC-t.”

Jari-Matti Latvala (Csapatvezető)
„A Finn Rally megnyerése mindig különleges, számunkra pedig még inkább, így nagyon örülök, hogy ismét győzni tudtunk itt. A verseny nagyobb volt idén, de Elfyn teljesítménye megmutatta, hogy nagyon gyors volt az autónk. Nem feltétlenül volt a legnagyobb esélyes a győzelemre, de bizonyította, hogy ezen a hétvégén ő volt a leggyorsabb. Hihetetlen munkát végzett. A pénteki Oittila szakaszon a sötétben képes volt magasabb fokozatra kapcsolni és megmutatta magabiztosságát. Ezután képes volt átvenni a vezetést és meg is tartani azt. Nagyon büszke lehet a győzelmére. A pilóták bajnoksága így Seb és Elfyn között dől majd el, a gyártók között pedig nagyon jó pozícióban vagyunk.”

Sébastien Ogier (1-es rajtszámú autó pilótája)
„A mai nap arról szólt számunkra, hogy szerezzünk néhány extra pontot a Power Stage szakaszon. Szerencsétlenségünkre már a szakasz elején problémánk adódott, így nem tudtunk jó időt futni. Ez nem a mi fordulónk volt, de néha ez előfordul. Tovább kell lépnünk. Továbbra is jó pozícióban vagyunk a bajnokságba, és alig várom, hogy Spanyolországba, aszfaltra menjünk. Tudom mit kell tennem ott. Elfyn nagyon jól teljesített a hétvégén, ami jól is végződött számára.”

Elfyn Evans (33-as rajtszámú autó pilótája)
„Igazán különleges érzés megnyerni a csapat számára a hazai fordulóját. Azok után, hogy Észtországban hasonló karakterisztikájú pályákon nehézségeim adódtak, most kifejezetten örülök annak, hogy nyertünk, főleg azért, ahogyan tettük ezt. A teszteken változtattunk az autó beállításain, és pénteken már egészen korán éreztem a magabiztosságot. Nagyon boldog és hálás vagyok a csapat munkájáért, ez egy kiváló hétvége volt. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt az autót vezethetem ilyen pályákon, és a győzelem kifejezetten különleges élmény. Ez egy pozitív eredmény a bajnokság szempontjából. A bajnoki győzelem a pilóták mezőnyében még mindig távol van tőlem, de továbbra is a legjobbunkat adjuk majd minden versenyen.”

Kalle Rovanperä (69-es rajtszámú autó pilótája)
„Számunkra csak az volt a cél a mai napon, hogy végigmenjünk a szakaszokon. A csapat kiváló munkát végzett az autó javításával tegnap, de a kár nagy volt, így nem lett százszázalékos. Vigyáznunk kellett, hogy ne ugrassunk és ne terheljük túl az autót. Nekem is fájt a hátam a tegnapi miatt. Így csak végigmentünk a szakaszokon, hogy szerezzünk néhány pontot a gyártónak, ha szükség volt rá. Gratulálok Elfynnek, csodálatos munkát végzett. Számomra ez egy nehéz hétvége volt, amin sokkal többre számítottunk, de várjuk már a következő versenyt Spanyolországban.”

FINN RALLY VÉGEREDMÉNY
1 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) 2 óra 19 perc 13.7 másodperc
2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +14.1 mp
3 Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +42.2 mp
4 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota Yaris WRC) +58.8 mp
5 Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +2 p 54.4 mp
6 Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +5 p 02.3 mp
7 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Fiesta WRC) +6 p 22.9 mp
8 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Volkswagen Polo GTI R5) +9 p 52.1 mp
9 Mads Østberg/Torstein Eriksen (Citroën C3 Rally2) +10 p 07.8 mp
10 Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia Rally2 evo) +10 p 52.8 mp
34 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +1 ó 02 p 51.7 mp

Mi következik?
A bajnokság utolsó előtti fordulója lesz a Spanyol Rally október 14-17. között. A Barcelonától délre fekvő Salou-ban megrendezett viadal egy év után tért vissza a versenynaptárba. A több évnyi vegyes borítású pályák után ezúttal tempós, sima aszfaltutakkal várja a versenyzőket, melyek egy zárt versenypálya karakterisztikájával bírnak.