Elképesztő győzelmet aratott Rovanperä és a GR YARIS Rally1 a Horvát Rallyn

Elképesztő győzelmet aratott Rovanperä és a GR YARIS Rally1 a Horvát Rallyn

Kalle Rovanperä szenzációs győzelmet aratott a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team számára a Horvát Rally zárónapján, ezzel igazán stílusosan növelve előnyét FIA Rally Világbajnokságon. A Toyota így három futam után a gyártók versenyében 126 ponttal, 42 pontos előnnyel, a pilóták versenyében pedig 76 ponttal, 29 pontos előnnyel áll az élen a Rally Világbajnokság 2022-es, a hibrid átállás által fémjelzett idényében.

Köszönhetően annak, hogy 2021-ben – amikor először rendezték meg a Horvát Rallyt – már a forduló elején kiesett, szinte ismeretlen pályára érkezett Rovanperä és navigátora, Jonne Haltunnen, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy egész hétvégén elképesztő formában versenyezzenek. A nagyrészt esős pénteki napon, kihasználva azt, hogy a mezőny elejéről indulhattak, nyolc szakaszból hatot megnyertek, és ezzel több mint egy perces előnyre tettek szert az ellenfelekkel szemben. Ez azonban szombat reggel elkopott, miután megsérült a gumiabroncs az autójukon. Azonban nem adták fel, és a nap végén egy szakaszgyőzelemmel ismét majdnem 20 másodperc előnnyel várhatták a zárónapot. A vasárnapi első szakaszra is megőrizték kiváló formájukat, így további 10 másodperccel növelve az összetett előnyt. Az időjárás azonban ismét fordulatot hozott, ugyanis az utolsó előtti szakaszon hatalmas eső zúdult a helyszínre. Mindössze két esőgumival és két kemény keverékű abronccsal Rovanperä hátrányba került az extrém csúszós körülmények között a lágy keveréken futó ellenlábasokkal szemben, és Ott Tänak meg is előzte őt 1,4 másodperccel. Mindez elképesztően izgalmassá varázsolta az utolsó szakaszt, amely a Power Stage volt. A pálya nedves volt, az idő napos, és rengeteg sár borította az utat, akárcsak a többi szakaszon. Az esős és kemény keverékű abroncsokkal Rovanperä ismét nagyot alkotott, és Tänakot 5,6, a hozzá legközelebbi versenyzőt pedig már 21,8 másodperccel felülmúlva sorozatban második fordulógyőzelmét aratta, begyűjtve a lehető legtöbb pontot. Ezzel 29 pontra nőtt az összetett előnye a világbajnokságon. Ez volt a 21 éves pilóta negyedik győzelme WRC karrierje során, és az első aszfalton – mindezt úgy, hogy eddig összesen 9 fordulóban indult. Elfyn Evans már péntek reggel kétperces hátrányba került, mivel két szakaszt is leszakadt gumiabroncsokkal kellett befejeznie. A hétvége további részében két szakaszgyőzelemmel és a Power Stage-en szerzett harmadik helyével végül ötödik lett összetettben, ezzel fontos pontokat gyűjtve a bajnokságban – a nehéz szezonkezdet után kezd felzárkózni. A csapat immár 42 ponttal vezeti a gyártók rangsorát. Esapekka Lappi az első nap nagyrészét kihagyni kényszerült, miután a nyitószakaszon nekiütközött egy nagy sziklának, és megsérült autójának felfüggesztése. Szombaton azonban lenyűgöző tempót tudott autózni, és első aszfaltos versenyén a GR YARIS Rally1 volánja mögött a vasárnapi első teszttel együtt négy szakaszgyőzelmet tudott aratni. A csapat három duója a hétvége 19 szakaszából 14-et megnyert, ezzel bizonyítva a vadonatúj GR YARIS Rally1 elképesztő teljesítményét. A TGR WRC Challenge Program pilótája, Takamoto Katsuta egy hellyel Evans mögött a hatodik helyen végzett, és ismét pontot szerzett a TGR WRT Next Generation számára.

Akio Toyoda (a csapat alapítója)
“Kalle, Jonne, gratulálok! A tavalyi évben már az első szakaszon fel kellett adnia ennek a párosnak Horvátorszában, és nagy örömmel tölt el, hogy idén meg tudták mutatni mire képesek. A végső győzelmet érő diadaluk a Power Stage-en lenyűgöző volt, akárcsak a dobogós megjelenésük utáni Kalle kántálás a nézők részéről. Biztosan nehéz verseny volt, köszönhetően a változékony időjárásnak. Kalle már az elejétől vállalt némi kockázatot a tavaly történtek ellenére, és egy pillanatig sem inogott meg, még a gumisérülés miatt sem. Elkapta a fonalat, és nyugodt maradt, még növelte is előnyét a többiekkel szemben. Még mindig csak a 2022-es szezon elején járunk, és remélem továbbra is bizonyítja majd, hogy minden körülmények között megbízható versenyzést tud produkálni. A Svédország óta eltelt két hónapban a csapat különféle teszteket végzett és fejlesztéseket hajtott végre. Szeretnék köszönetet mondani a csapat minden tagjának, mert Kalle nagyszerű formája mindenki együttes erőfeszítésén alapul. Mostantól néhány hetente rendeznek majd fordulókat, és hiszem, hogy a kemény munka még jobb eredményekben fog megmutatkozni. Nem szabad elfeledkeznünk az időjárással és a pálya körülményeivel foglalkozó csapatokat sem, ahogyan az időjósokat is meg kell említenünk. Ők minden nap hajnali négykor keltek, és kimentek a pályára, hogy meg tudják jósolni nekünk az időjárást és a versenyzőkre váró körülményeket. Úgy tudom, hogy a változékony időjárás miatt ezen a hétvégén különösen nehéz volt megítélniük, mi várható. Ez emlékeztethet minket arra, hogy a WRC a csapat összes tagja számára hatalmas kihívás. Elfyn és Scott időt veszítettek a gumiabroncs-problémák miatt az elején, de utána megmutatták, hogy milyen erősek tudnak lenni. Ez egy kemény év számukra, de biztos vagyok benne, hogy a következő fordulókban kiválóan teljesítenek majd. Ha mondhatnék valamit Esapekka számára, ez lenne az: Ne kapkodj és maradj nyugodt! Tudom, hogy gyors pilóta, hiszen már öt éve is az volt, amikor velünk versenyzett, és a GR YARIS Rally1 – amelyet a finn utakon fejlesztettek – illik hozzá. Szóval, ha nyugodt marad, az eredmények jönni fognak. Takamoto ismét új tapasztalatokat szerzett aszfalton, és biztos vagyok benne, hogy ez segítségére lesz az aszfaltos Japán Rallyn is novemberben – nagyon várom már! A bajnokság most lép majd a középső szakaszába. A csapattagoknak nem kell törődniük a győzelmek és a címek számával, csak azt szeretném, hogy egyre jobb autókat készítsenek. A kemény munka kifizetődik majd, és ez vezet a Toyota autóinak alapjaihoz is. Hiszem, hogy vissza tudjuk fizetni a sok támogatást a szurkolóinknak, méghozzá az izgalmas rallykkal és az egyre jobb autók készítése iránti vágyunk üldözésével. Végezetül a szurkolóknak, nagyon köszönöm a folyamatos támogatásukat!”

Jari-Matti Latvala (csapatvezető)
„Hihetetlen teljesítményt nyújtott ma Kalle! Nem gondoltam volna, hogy a nála lévő gumiabroncsokkal meg lehet nyerni az utolsó szakaszt, és ezzel együtt a fordulót. Sajnos az általunk kapott információk alapján nem gondoltuk, hogy esni fog az utolsó előtti szakaszon, ezután pedig láttuk, hogy mennyire nehezen tapadnak a kemény keverékű gumik. Majd ezek után a Power Stage sáros és csúszós volt, nem is értem, hogy Kalle hogy volt képes ilyen tempót autózni rajta. Az a szint, amelyen versenyzett, egészen hihetetlen: nem zavarta meg őt a rajta lévő nyomás, higgadt tudott maradni. Tényleg azt a benyomást keltette, hogy aki győzni akar, annak vele kell felvennie a versenyt. A többi pilótánk nem a legjobb eredményt érte el ezen a hétvégén, de úgy gondolom, hogy Elfynnek egy stabil teljesítményre volt szüksége, és a Power Stage-en elért harmadik helye fontos pontokat hozott. Eközben fantasztikus volt látni Esapekka sebességét, miután újra csatlakozott a mezőnyhöz.”

Elfyn Evans (33-as rajtszámú autó pilótája)
„Elég nehéz utolsó nap volt ez. Rengeteg eső esett, amire nem számítottunk, és négy kemény keverékű gumival nagy kihívást jelentett mindez. Ugyanakkor örülök az ötödik helynek, ami jobb, mint a semmi, és a Power Stage-ről elhozott néhány pont is jól jön – nem volt könnyű, de sikerült kihozni a legtöbbet a gumiválasztásunk ellenére. Összességében ismét egy nagyon nehéz hétvége volt ez számunkra. Amikor úgy kezdesz egy fordulót, mint ahogy azt tettük mi pénteken, és gyakorlatilag rögtön az utolsó helyre kerülsz, nehéz visszaküzdeni magad. Ugyanakkor pozitívan tekintünk a portugáliai megmérettetésre, és a legjobbakban reménykedünk. Gratulálunk Kallénak: hihetetlen munkát végzett egész hétvégén, és egyértelműen megérdemelte a győzelmet.”

Kalle Rovanperä (69-es autó pilótája)
„Úgy érzem ez az eddigi legszebb győzelmem. Nagyon kemény volt ez a hétvége, a körülmények nagyon megnehezítették, és azt hiszem a forduló valamely pontján mindenkinek akadtak problémái. Úgy tűnt, hogy nehéz lesz nyernünk az időjárás alakulása miatt. Rengeteg időt veszítettünk az esőben, és úgy hittük, hogy a gumiválasztás nem lesz nyerő az utolsó szakaszra, köszönhetően többek között a rengeteg sárnak. Ugyanakkor úgy döntöttünk, hogy nekifutunk és keményen küzdünk majd, ez pedig meghozta az eredményt. Lesznek még nehezebb versenyek, amelyek számomra teljesen új, murvás utakon kerülnek megrendezésre, de most természetesen kiélvezem a győzelmet. A tempónk nagyon jó, és minden jól alakul.”

Esapekka Lappi (4-es rajtszámú autó pilótája)
„Jól indult a mai nap, de a körülmények nem a mi oldalunkon álltak a gumiválasztással kapcsolatban, ami kicsit túl optimistára sikerült. Aztán elszállt egy kicsit az önbizalmam, és nem szerettem volna semmilyen buta hibát véteni, emiatt pedig csökkent a tempónk. Ezt leszámítva egyébként nagyon elégedett vagyok a hétvégi sebességünkkel. A pénteki nap után azt hittem, elértük a maximumot. Nem számítottam arra, hogy ilyen körülmények között ennyi szakaszt nyerhetünk, és ezt az élményt magammal kell vinnem a jövőre nézve. Úgy tűnik, hogy az autónk kiváló teljesítményre képes aszfalton – számomra jobb, mint a Yaris WRC volt 2018-ban. Gratulálok Kallénak: csodálatos munkát végzett, különösen az utolsó szakaszon.”

Végeredmény – Horvát Rally
1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) 2 óra 48 perc 21,5 másodperc

2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +4,3 mp
3 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +2 p 21,0 mp
4 Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +3 p 07,3 mp
5 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +3 p 46,0 mp
6 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +8 p 08,5 mp
7 Yohan Rossel/Valentin Sarreaud (Citroën C3 Rally2) +10 p 01,0 mp
8 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +11 p 01,2 mp
9 Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia Rally2 evo) +11 p 11,9 mp
10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia Rally2 evo) +11 p 48,5 mp
49 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota GR YARIS Rally1) +1 ó 21 p 31,7 mp

Mi következik?
A Portugál Rally (május 19. és 22. között) az év első murvás eseménye: az ország északi részén, Porto melletti Matosinhosban rendezik, ahol klasszikus szakaszok szerepelnek homokos és sziklás utakkalogi személyiségként üzemelnek.