A FORBES SZERINT IS A TOYOTA A VILÁG LEGÉRTÉKESEBB AUTÓMÁRKÁJA

A FORBES SZERINT IS A TOYOTA A VILÁG LEGÉRTÉKESEBB AUTÓMÁRKÁJA

Alig néhány nappal azután, hogy a Millward Brown 2017-es, „BrandZ, a 100 Legértékesebb Globális Márka” című tanulmánya immár zsinórban negyedszer a Toyotát hozta ki a világ legértékesebb autómárkájának, a mértékadó amerikai Forbes magazin is a Lexus prémium márkát is jegyző, környezetbarát hibrid modelljeiről ismert japán autógyártót nevezte meg a legértékesebb autómárkaként. A Forbes ráadásul összesítésben is jóval előkelőbb helyen jegyzi a Toyotát: míg a Millward Brown legértékesebb márkákat számba vevő listáján a japán márka csupán a harmincadik helyen szerepel, addig a Forbes felsorolásában a nyolcadik helyen végzett.

A múlt héten jelent meg a Millward Brown 2017-es, a világ 100 legértékesebb márkáját sorra vevő tanulmánya, amelynek első öt helyén olyan tech-óriások szerepelnek, mint a Google, az Apple, az Amazon, vagy a Facebook, míg a világ legértékesebb autómárkájaként a 30. helyen a világszintű autóértékesítéseket is vezető Toyota szerepel. Néhány napra rá a mértékadó amerikai Forbes magazin is kihozta a saját 100-as listáját, amelyen az eltérő metodológia ellenére a TOP5-ben egészen nagy az átfedés, még ha a sorrend nem is teljesen ugyanaz: itt az Apple, a Google, a Microsoft, a Facebook, és a Coca-Cola végzett az élen. Sokkal izgalmasabb ugyanakkor az, hogy az ezután következő Amazon és Disney után a nyolcadik helyen rögtön a Millward Brown listáján csupán harmincadik Toyota következik. A semmiképp sem elhanyagolható különbség vélhetően abból fakad, hogy míg a Millward Brown tanulmány többek közt annak alapján méri fel az egyes márkák értékét, hogy az adott cég hogyan reagál a vásárlók igényeire, hogy termékpalettája mennyire sokszínű, trendteremtő, és milyen előnyöket kínál a vevők számára, addig a Forbes esetében a piaci és pénzügyi eredmények sokkal nagyobb súllyal estek latba.
A Forbes számításai szerint egyébiránt a 100-as listán szereplő márkák összesített értéke elérte az 1,95 billió dollárt. Ebből a nyolcadik helyen végző Toyota a magazin szakértői szerint 41,1 milliárd dollárt ért, míg ugyanezt a márkát a Millward Brown a harmincadik helyen 28,66 milliárd dollárra becsülte. Jól látható tehát, hogy a Lexus prémium márkát is jegyző világelső autógyártó vállalat környezetbarát hibrid modelljei látványos sikerének köszönhető kimagasló piaci teljesítményét is figyelembe véve a Forbes tekintélyes, mintegy 43,4%-al magasabb márkaértéket kalkulált.
A Forbes még egy további kitételt fogalmazott meg, ez pedig az, hogy a listázott márkáknak érdemben jelen kell lenniük az amerikai piacon is, ezért nem kerülhetett be a felsorolásba a nemzetközileg is rendkívül sikeres Vodafone, vagy a kínai piacon szinte egyeduralkodó Alibaba. A 100-as listán szereplő márkák nagy része így amerikai volt (56), ezt követték a német (11), francia (7), japán (6), svájci (4), spanyol (3), a belga, koreai, holland és svéd (2-2), és az osztrák, kínai, dán, ír és brit (1-1) márkák.
A márkákat iparág szerint vizsgálva a Forbes listáján is a tech-óriások vitték a prímet (18), ezt követte a pénzügyi szektor (13), a fogyasztási cikkek (12), a Toyota által is képviselt autóipar (11), a kiskereskedelem (10), a luxuscikkek (7), az italok és egyéb cikkek (4-4), az alkoholmárkák, éttermek és telekom márkák (3-3), a ruha, szabadidős, média és közlekedési márkák (2-2), valamint az űrkutatás, az üzleti szolgáltatások, a nehézipar és a dohány márkák (1-1).
A Forbes százas listáján idén először szerepelt az Adobe (84. hely), a Goldman Sachs (85.), a Huawei (88.), a Lancome (93.), a Walgreens (96.) és a Nivea (98.), míg kiesett a tavaly még ott lévő Volkswagen (77.), a Thomson Reuters (83.), a Canon (84.), a John Deere (88.), az Uniqlo (91.), a Prada (97.) és az RBC (98.).
A világ vezető autógyártójaként ismert Toyota egyébiránt egyike azon két autóipari konszernnek, amelynek két márkája is szerepel a Forbes összeállításában: a 64. helyen ugyanis a Lexus végzett, 9,1 milliárd dolláros márkaértékkel, a két márka együttes értéke így eléri az 50,7 milliárd dollárt.

„A tény, hogy a Millward Brown után a mértékadó Forbes tanulmánya szerint is ismételten a Toyota a világ legértékesebb autómárkája, és prémium márkánk, a Lexus is felkerült a világ legértékesebb márkáit sorra vevő százas listára - ami a prémium szegmensben német versenytársainkon kívül más márkáról nem mondható el – nem csupán a vállalat profitabilitására és az iránta meglévő befektetői hajlandóságra van pozitív hatással. Toyotát és Lexust vásárló ügyfeleink számára ugyanis kézzelfogható, forintosítható előnyt jelent ennek az autójuk maradványértékében, azaz használtautóként történő értékesítési árában megmutatkozó kedvező hatás is.” – mutat rá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

„A márkaérték alakulására egyébiránt a piaci és pénzügyi eredményeken túl kétségtelenül hatást gyakorolnak egyéb, mélyebb piaci folyamatok is. Ez szintén hozzájárul ahhoz, hogy a magán- és flottavásárlók dízel technológiától történő fokozatos elfordulása, és ezzel párhuzamosan a hibrid autók iránti kereslet robbanásszerű felfutása révén a Toyota és a Lexus ilyen kiválóan teljesít a márkaérték tekintetében is. A jövőbemutató technológiát jegyző, és a környezetbarát ’hibrid forradalmat’ immáron 20 éve elindító Toyota és Lexus ugyanis ennek a folyamatnak egyszerre legnagyobb akcelerátora és nyertese.” – teszi hozzá a szakember.