TÖBB, MINT 1,5 MILLIÓ ELEKTROMOS HAJTÁSÚ AUTÓT ADOTT EL TAVALY A TOYOTA ÉS A LEXUS

TÖBB, MINT 1,5 MILLIÓ ELEKTROMOS HAJTÁSÚ AUTÓT ADOTT EL TAVALY A TOYOTA ÉS A LEXUS

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyárátójának tartott Toyota, és prémium márkája, a Lexus, 1,52 millió elektromos hajtású járművet értékesített 2017-ben, három évvel megelőzve az önmaga számára 2020-ra kitűzött célt. Ez az eredmény azt jelzi, hogy a világelső japán autógyártó jó úton halad a “Környezetvédelmi Kihívás 2050” névre keresztelt tervében lefektetett célok teljesítése felé, amely 2030-ra évi 5,5 millió elektromos hajtású autó eladásával számol.

A környezetvédelem iránt kétségkívül leginkább elkötelezett autógyártóként a Toyota és a Lexus az elmúlt években nem ment bele a vezető autógyártók által a nagy nemzetközi autókiállításokon kezdett számháborúba arról, hogy hány éven belül hány elektromos hajtású modellt mutatnak be miközben jelenlegi eladásaik elenyésző részét képezik az alternatív hajtású járművek. A környezetbarát hibrid elektromos (HEV) technológiát több, mint 20 éve útjára indító, emellett plug-in hibrid elektromos (PHEV) és a hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) technológia, valamint az akkumulátoros elektromos (BEV) technológiát forradalmasító szilárdtest akkumulátorok fejlesztésében is élen járó Toyota ehelyett inkább cselekedett: az elmúlt 20 évben a vállalat által jegyzett Lexus prémium márka eladásait is számolva közel 11,5 millió, egyedül tavaly, pedig több, mint 1,52 millió részben vagy teljesen elektromos hajtású járművet értékesített világszerte, ami több, mint az összes többi autógyártó alternatív hajtású eladásai együttvéve.
A tavalyi 1,52 milliós darabszám 8 százalékkal múlja felül a 2016-os, szintén rekordnak számító eredményt, azt jelezve, hogy e járművek eladásai évről évre növekednek, így teljesíthető lesz a vállalat “Környezetvédelmi Kihívás 2050” elevezésű tervében megfogalmazott cél, ami eredetileg csak három évvel később, 2020-ra számolt évi 1,5 millió darabnál több elektromos autó értékesítésével. A vállalat eddig összesen 11,47 millió elektromos hajtású járművet adott el, ami több mint 90 millió tonnával kevesebb széndioxid-kibocsátást jelent, mintha ezek az autók hagyományos hajtással készültek volna.

Alig 20 év leforgása alatt eljutottunk oda, hogy a kezdetben egyetlen piacon forgalmazott részben vagy teljesen elektromos autók évi 500 darabos értékesítése ma már több mint 1,5 millióra nőtt a világ több mint 90 országában és régiójában.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője. “Vásárlóink ezzel hitet tettek elektromos hajtásláncaink minősége, tartóssága és megbízhatósága mellett, és nekik köszönhetően megteremthettük elektromos hajtású autóink sokszínű kínálatának szilárd és fenntartható alapjait. Ennek köszönhetően mára a Toyota és a Lexus kínálja a piac legszélesebb részben vagy egészben elektromos meghajtású modellportfólióját, hazánkban 16, világszinten pedig 35 modellel. A Toyota márka esetében egyébiránt tavaly a hazai eladások mintegy egyharmadát, a Lexus esetében pedig 97%-át tettik ki a hibrid elektromos modellek.”

A márka első, kereskedelmi forgalomban kapható hibrid elektromos autója a Prius volt, ami 1997-ben jelent meg a japán piacon, s a Toyota azóta folyamatosan a technológia tökéletesítésén dolgozik: ennek eredményeképpen született meg 2014-ben az első sorozatgyártású üzemanyagcellás elektromos jármű, a Mirai, 2016-ban a negyedik generációs Prius; 2017-ben pedig a második generációs Prius Plug-in Hybrid modell. A vállalat tovább folytatja részben vagy teljesen elektromos hajtású autónak fejlesztését és a kínálat szélesítését: ennek keretében kezdődik meg 2020-tól az akkumulátorról hajtott elektromos autók tömeggyártása, amelyek először Kínában és Indiában, később pedig Japánban, az Egyesült Államokban és Európában is megjelennek majd. A Toyota arra törekszik, hogy a hibrid-elektromos autók értékesítését a feltörekvő piacokon is tovább növelje, világszerte hatásosan mérsékelve ezzel az új járművekből származó CO₂-kibocsátást.

Az elektromos hajtáslánc-változatok fejlesztése és sokszínűsége közvetlenül is hozzájárul a Toyota “Környezetvédelmi Kihívás 2050” tervének megvalósításához, amelyben a vállalat azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra évi 5,5 millió darabra növeli elektromos járművei értékesítését. Ennek eléréséhez a Toyota azt tervezi, hogy a 2020-as évek elejéig 10 BEV modellt mutat be világszerte, és a 2025 körüli időszaktól kezdve a Toyota kínálatának minden egyes modelljéhez elektromos hajtásláncot is választhatnak majd a vásárlók.” – avat be Varga Zsombor.

A Környezetvédelmi Kihívás 2050 eredeti célkitűzései
- Nulla CO₂-kibocsátás az új járművekből: 2050-re globálisan 90 százalékkal csökken az új járművekből származó CO₂-kibocsátás átlaga (a Toyota 2010-es globális átlagához képest)
- 2020 körül az üzemanyagcellás elektromos járművek globális értékesítése meghaladja az évi 30.000 darabot. Japánban havonta legalább 1000 darab üzemanyagcellás jármű talál gazdára (jóval meghaladva az évi 10.000 darabot)
- Az üzemanyagcellás elektromos buszok kisszériás értékesítése 2017 elején megkezdődik, főleg Tokióban, így a 2020-as Tokiói Nyári Olimpia és Paralimpia idejéig már több mint 100 ilyen busz fut a város útjain
- 2020-ig a hibrid elektromos autók értékesítési eredménye éves szinten eléri az 1,5 millió darabot, összesítve pedig a 15 millió darabot
- 2020-ra az új autókból származó átlagos CO₂-kibocsátás több mint 22 százalékkal csökken (a Toyota 2010-es globális átlagához képest)

HU 1tab sprz

   HU tab 2 sprz

     HU tab2a sprz

     HU tab3 sprz

      HU tab3a sprz

 

1A gyártás 2008-ban megszűnt, és az új modell gyártása 2011-ben indult;
2A japán piacra készített Kluger Hybrid gyártása 2007-ben megszűnt;
3A Crown Royal gyártása 2003-ban megszűnt, a Crown Sedan gyártása 2008-ban megszűnt;

A Toyota egy globális, mobilitásközpontú vállalat, amely 1997-ben mutatta be a Prius Hybrid modellt, majd 2014-ben az első sorozatgyártású üzemanyagcellás szedánt, a Mirait. A Toyota, melynek központja Japánban, Toyota City-ben található, 1937 óta gyárt autókat. A vállalat világszerte 370 000 alkalmazottat foglalkoztat. Évente 29 országban mintegy 10 millió autó kerül ki a vállalat üzemeiből, köztük nagy sorozatban gyártott modellek, luxusautók, miniautók, valamint teherautók és haszongépjárművek. Ezeket a járműveket több mint 170 országban értékesítik Toyota, Lexus, Daihatsu és Hino márkanév alatt.