KEMÉNY TÖRÖK RALLYN VAN TÚL DE ÉRTÉKES PONTOKAT GYŰJTÖTT A TOYOTA

 KEMÉNY TÖRÖK RALLYN VAN TÚL DE ÉRTÉKES PONTOKAT GYŰJTÖTT A TOYOTA

Ott Tänak a Török Rally utolsó napján Toyota Yaris WRC autójával győzött a gyorsasági szakaszon, míg Jari-Matti Latvala és Kris Meeke szintén pontokat szereztek az autógyártók bajnoki mezőnyében. Tanak ezzel 210 ponttal, 17 pontos előnnyel továbbra is az élen áll a VB-n a pilóták között, míg a TOYOTA GAZOO Racing őrzi második helyét a konstruktőrök versenyében. Az évadból már csupán három verseny (a Brit Rally, a Spanyol Rally és az Ausztrál Rally) van hátra, így a Toyota versenyistállójának bele kell húznia, ha meg szeretné védeni a tavalyi konstruktőri világbajnoki címét.

Miután szombaton kénytelen volt kiállni, Tänak a rally második napján, vasárnap reggel újra rajthoz állt, arra összpontosítva, hogy megszerezze a gyorsasági szakaszon elérhető öt jutalompontot. Hogy az autó súlya a lehető legkisebb legyen, a négy szakaszból álló utolsó hurokra nem vitt magával pótkereket. A WRC autók közül elsőként haladt végig az útvonalon, és ő érte el a legjobb időeredményt is, 2,6 másodperccel végezve a második helyezett előtt. Mindez azt jelenti, hogy három fordulóval a világbajnokság vége előtt, 17 pontos előnnyel továbbra is az első helyen áll a pilóták mezőnyében. Latvala és Meeke számára az utolsó napon hatodik, illetve hetedik helyük megőrzése volt a cél. Miután a péntek délutáni felhőszakadásban visszaestek, szombaton is hátrányban voltak az útvonalon előttük végighaladók miatt. Eredményükkel mindazonáltal biztosították, hogy a TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata 19 pontnyira legyen az első helyezettől az autógyártók mezőnyében.

Tommi Mäkinen (csapatfőnök)
„Remek, hogy Ottnak sikerült megszerezni az öt pontot a mai gyorsasági szakaszon, ezzel erősítve pozícióját a bajnoki mezőny élén, és az is jó, hogy Jari-Matti, illetve Kris probléma nélkül értek célba. A tegnapi nap nehéz volt számunkra; elképzelhető, hogy nem sikerült tökéletesen felkészülnünk erre a rallyra, ahol nagy kihívást jelentenek az útviszonyok. A hátralévő futamokkal kapcsolatban viszont tudjuk, hogy jó a sebességünk, és meggyőződésünk, hogy mostantól jól fogunk szerepelni egészen az idény végéig.”

Ott Tänak (a 8. rajtszámú autó pilótája)
„Ma nem volt vesztenivalónk, így mindent beleadtunk. Örülünk, hogy sikerült pontokat szerezni a gyorsasági szakaszon, és biztos vagyok benne, hogy ez ad majd nekünk egy kis extra lendületet és motivációt a jövőre nézve. Persze ettől függetlenül csalódást jelent, ami tegnap történt. Mindig versenyben akarunk maradni, teljes erőbedobással. Biztos vagyok abban, hogy a csapat összes tagja tovább hajt majd, hiszen három forduló van még hátra, így mindent bele kell adnunk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot.”

Jari-Matti Latvala (a 10. rajtszámú autó pilótája)
„Igyekeztem ma megőrizni a megfelelő ritmust, és élvezni a vezetést. A mai szakaszok egyébként kellemesek voltak, jó utakon mentünk, nem voltak tele kövekkel és gödrökkel. Amikor megérkeztünk, arra számítottunk, hogy jobban szerepelünk majd, mint tavaly, de úgy tűnik, az összes csapatnak sikerült fejlődnie. Mi is sok munkát elvégeztünk, de szenvedtünk a kemény, sziklás utakon, ezek bizony túlságosan is megviselték az abroncsokat. Ezt a jövőben észben kell tartanunk, de azt is tudom, hogy a következő rally, amire Walesben kerül sor, sokkal jobban fekszik majd nekünk.”

Kris Meeke (az 5. rajtszámú autó pilótája)
„A mai napunk arról szólt, hogy megőrizzük a pozíciónkat és pontokat szerezzünk a csapat számára. Nehéz hétvége volt ez a számunkra. A péntek délutáni hosszú szakaszon sok időt veszítettünk az eső miatt, így aztán szombaton kedvezőtlen helyről kellett rajtolnunk. Kicsit meg kellett szenvednünk a sebességért, és végső soron a károk minimalizálása volt a célunk. Az viszont biztos, hogy ennél jobban szerepelünk majd az utolsó három rallyn.”

VÉGEREDMÉNY – TÖRÖK RALLY
1 Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Citroën C3 WRC) 3 ó 50 p12,1 mp
2 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Citroën C3 WRC) +34,7 mp
3 Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger-Amland (Hyundai i20 Coupe WRC) +1 p 04,5 mp
4 Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen (Ford Fiesta WRC) +1 p 35,1 mp
5 Dani Sordo/Carlos del Barrio (Hyundai i20 Coupe WRC) +2 p 25,9 mp
6 Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (Toyota Yaris WRC) +2 p 59,1 mp
7 Kris Meeke/Seb Marshall (Toyota Yaris WRC) +3 p 53,3 mp
8 Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +5 p 34,8 mp
9 Pontus Tidemand/Ola Fløene (Ford Fiesta WRC) +7 p 22,9 mp
10 Gus Greensmith/Elliott Edmondson (Ford Fiesta R5 MkII) +15 p 18,7 mp
16 Ott Tänak/Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC) +39 p 10,2 mp

Mi következik?
A Brit Rallyra (október 3-6.) a walesi erdőségek murvás útjain kerül majd sor, amelyeken száraz időjárásban viszonylag nagy sebességgel lehet autózni. Ősszel gyakran előfordul, hogy a tempót visszafogja a sár, amitől veszélyesen csúszóssá válnak az utak, ráadásul köd és jég is előfordulhat – különösen kora reggel vagy késő este –, tovább nehezítve ezt a kihívást.